A két nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Az első tender az Észak-Nyugati Ipari Park (ez a gyár hivatalos neve) infrastruktúra fejlesztése keretében tervezett ideiglenes ipartelepi bekötőút I. ütemének a kivitelezési munkáira szólt. Az út 2x1 sávos és 580 méter hosszú. A Hódút a becsült 218 millió forint helyett 247 millióért vállalta a munkát. A város augusztus 30-án kötött vele szerződést.
Kapcsolódó
Indult még a tenderen konzorciumban a helybeli D-Profil Kft. együtt a Nagymester Kft.-val, továbbá egyedül az üllői Hazai Építőgép Társulás Kft. és a kecskeméti Soltút Kft. is.
A másik tender az ipari park csapadékvíz-elvezető létesítmények I. ütemének kivitelezésére szólt. Ezt is a Hódút nyerte a becsült 806 millió forinttal szemben 731 millió forinttal. Erre is augusztus 30-án született meg a szerződés.
A vesztes ajánlattevők is megegyeztek az első tenderből ismertekkel.
Tavaly novemberben több mint 135 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány a debreceni BMW gyár területéhez kapcsolódó út-, vasút- és infrastruktúra építésre. Az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg. Idén áprilisban pedig kiderült, hogy az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt. tervezheti nettó 470 millió forintért a debreceni BMW gyár megközelítéséhez szükséges utakat. A becsült ellenérték nettó 522 millió forint volt.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás