Az Európai Bizottság "A termelőtől a fogyasztóig” elnevezésű stratégiai tervének egyik első eredménye, amely az Európai zöld megállapodás részeként közelebb hozza egymáshoz a vezető élelmiszer-feldolgozókat, élelmiszeripari vállalatokat és kiskereskedőket, hogy együtt még fenntarthatóbbá tegyék az európai élelmiszer-ellátást.
Az erről szóló magatartási kódex aláírói nyilvánosan elkötelezték magukat a fenntarthatóbb és egészségesebb élelmiszereket ösztönző munka felgyorsítása mellett. Most a magyar Tesco is bekerült közéjük.
Kapcsolódó
A boltlánc a következőket vállalta:
- Karbonsemlegessé teszi a működését 2050-ig.
- Megemeli az egészségesebb termékek arányát, a növényi alapú termékek értékesítését 2025-re 300 százalékkal növeli, illetve a saját márkás termékek összetételét is módosítja.
- Csökkenti az élelmiszer-pazarlást, többek között az ellátási láncban keletkező élelmiszer-hulladék 2030-ig történő megfelezésével, a szállítókkal szoros együttműködésben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok