Egyre több pénzt kereshetnek a kkv-szektor munkavállalói. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre szóló várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index szerint ugyanis rekordmértékű béremelésre készülnek a cégek.
A vállalkozások átlagosan 11 százalékkal magasabb fizetéssel számolnak az előttünk álló 12 hónapban, ami az index történetében az eddigi legmagasabb érték. Ez azt jelenti, hogy a cégek inflációkövető emelést terveznek, hiszen az MNB legutóbbi, júniusi jelentése szerint 2022-ben 11 és 12,6 százalék között alakulhat az infláció – mondta el Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.
Manapság már nem kizárólag csak a bér fontos a munkavállalóknak, mégis komoly munkaerő-megtartó hatása van. A stabil munkavállalói kör pedig a jelenlegi gazdasági helyzetben egyre fontosabbá válik a cégek számára – tette hozzá a szakember.
Az ágazatok között csak kis eltérések láthatók: míg a mezőgazdaságban és iparban dolgozók átlag feletti, 12,1 és 11,3 százalékos bérnövekedésre számíthatnak, addig a szolgáltató szektorban 10,7, a kereskedelemben pedig várhatóan 9,2 százalékkal emelkedhetnek a fizetések.
Egyre több helyen számíthatnak a dolgozók cafeteriára is
A béren kívüli juttatásoknál is kedvező kilátások figyelhetők meg. Az elmúlt egy év során folyamatosan emelkedett a cafeteriában gondolkodó cégek aránya, ami mostanra elérte a 60 százalékot. A növekvő tendencia kedvező, kérdés azonban, hogy tartós lesz-e, elérhetjük-e újra a 2017-18-as szintet, amikor ez az arány 70 százalék volt – mondta a szakember.
Az elmúlt negyedévhez képest a 13. havi fizetésnél figyelhető meg jelentős változás, 21-ről 27 százalékra ugrott az ilyen juttatással tervező cégek aránya. Emellett a legnépszerűbb elem továbbra is a közlekedési költségtérítés (33 százalék) és a Szép-kártya (26 százalék).
A vállalkozások a munkaerő-állomány bővítésén is gondolkodnak, ami mindenképpen kihívás lesz, hiszen a KSH adatai szerint az első negyedévben az üres álláshelyek száma már megközelítette a 2018-as csúcsot: 87 ezer betöltetlen pozíció volt, aminek több mint harmada az ipari, építőipari cégeknél jelentkezett.
A vállalkozások többsége (63 százalék) ugyan a jelenlegi alkalmazotti létszámmal tervezi a következő 12 hónapot, de közel harmaduk (31 százalék) új munkatársak felvételében gondolkodik. A szolgáltató és ipari szektor az, ahol magas arányban (32 és 44 százalék) készülnek új munkavállalókat felvenni, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben viszont jóval kevesebben: esetükben 12 százalék, illetve 22 százalék a munkaerő-felvételt tervező cégek aránya.
![HR-konferencia 2022](/assets.local/brand.jpg)
HR-konferencia 2022
A cikk témájával bővebben foglalkozik az október 4-ei HR-vezetők Országos Konferenciája.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)