Tavaly szeptemberben már megírtuk: a Lánchíd Palotába költözik az Eximbank. Az értesülést akkor cáfolta a pénzintézet - most viszont már a hurcolkodás előkészületei folynak a patinás épületben.
A Clark Ádám tér melletti Lánchíd Palotát tavaly ősszel vásárolta meg Nobilis Kristóf, aki a hírek szerint 10 millió euróért, azaz megközelítőleg 3 milliárd forintért. Az eladó a CIB Bank egyik leánycége a Recovery Ingatlanhasznosító Kft. volt. A Lánchíd Palota egykor Budapest egyik legdrágább irodaépülete volt. A több, mint hatmilliárd forintért felújított, 3200 négyzetméteres alapterületű irodaházat rekord bérleti díjért tudták kiadni 2008-ban.
Itt nyitotta meg budapesti irodáját a Sal Oppenheim privátbank, amely piaci információk szerint négyzetméterenként 20 eurót fizetett, s itt működött egy elegáns étterem is. A gazdasági válság rövid idő alatt "kipucolta" a házat és az üzemeltető-tulajdonos Lánchíd Palota Kft. is becsődölt. Az Eximbank tehát most egy olyan épületbe költözik, amely négy és fél évig üresen állt.
Az 1867-ben elkészült elegáns palota a Fővárosi Közmunkák Tanácsának, majd a Legfelsőbb Bíróságnak is otthont adott; majd ezt követően magánkézbe került. Az újjá varázsolt épület 2008-ban nyílt meg. A csődöt követően a Recovery - a CIB Bank Zrt. work-out leánycége - próbálta meg értékesíteni a palotát, amelyet végül a milliárdos üzletember, Nobilis egyik vállalkozása vett meg. Már akkor is beszámoltunk arról, hogy az Eximbank akarja áttenni oda székhelyét, de ezt akkor cáfolták mondván: maradnak a Nagymező utcai bérleményben, amelynek szerződését meg kívánják meghosszabbítani.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok