A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Tényi István bejelentését követően kezdte vizsgálni az Elios-botrányt feltáró jelentés nyilvánosságra hozatalának kérdését.
Az ügyészség kezelésében lévő ajánlás a büntetőeljárásban feljelentésnek minősül, így Péterfalvi szerint annak megismerésére a vonatkozó jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni. Ez alapján nincs lehetőség arra, hogy a nyomozás iratait vagy annak meghatározott részét közérdekből lehessen megismerni, mint ahogyan arra sincs jogi lehetőség, hogy annak másolatait kiadják - írja a Magyar Idők.
Az OLAF főigazgatója tavaly december 22-én tett javaslatot arra, hogy a magyar ügyészség költségvetési csalás miatt indítson eljárást az Elios Zrt. által megvalósított, az Európai Kohéziós Alapból támogatott magyarországi közvilágítási projektek miatt. Az OLAF vizsgálata 35 közvilágítási projektre vonatkozott, a szervezet főigazgatója pedig 17 esetben tett ajánlást büntetőeljárás megindítására. A Pest Megyei Főügyészség idén január 22-én indította el a nyomozást, amit Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.
Képünk forrása: Shutterstock
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra