Még nyár végén kötelezte arra a Székesfehérvári Törvényszék elsőfokú ítéletében a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, hogy a DK-nak kiadja a tao-támogatásokból fizetett beruházásairól, megbízásairól szóló szerződéseket. A Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki ítélete másodfokon is helyben hagyta a döntést, viszont más érvelés alapján. Ugyanis a fehérvári testület szerint az adókedvezmény közpénznek minősül, míg az ítélőtábla szerint ez az érvelés nem áll meg. Viszont a felcsúti alapítvány közhasznú tevékenységet folytat - azt nyilatkozatban is vállalta -, így a költései megismerhetők kell legyenek - írja a Magyar Narancs.
A mostani döntés arra kötelezi Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester futball akadémiáját, hogy a jogerős határozat kézhez vételétől számított 15 napon belül átadja a szerződéseket. A DK a 2013. január és 2015. november 26-a közötti időszakban készült dokumentumokat kérte ki közérdek adatigénylésében.
Kiderülhet, hogy ebben a két évben kiket bíztak meg pályaépítésekkel, sőt, a legapróbb szolgáltatásokra vonatkozó dokumentumokat is ki kell adnia az akadémiának, ha azokat a társasági adókedvezményekből befolyó összegből finanszírozták. Pontos összeget nehéz mondani, de a kiperelt szerződések összértéke akár az 5-6 milliárdot is túllépheti - írja a lap.
Társasági adókedvezményből (tao) az elmúlt öt támogatási időszakban összesen 11 milliárd forint került a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiához. Az üzemeltető alapítvány közhasznúsági beszámolóiból az is kiderült, hogy az alapítvány 2011 és 2015 között különböző ismeretlen jótevőktől 10 974 644 000 forint adományt kapott.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Saját aranyukra fáj a németek foga
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Lecövekelt a forint
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja