A kedd este kiadott közleményben ezt Flesch Tamás, a szövetség elnöke a Kormányzati Tájékoztatási Központ aznapi cáfolatával indokolta.
A vonatkozó kormányrendelet értelmében a szállodák, éttermek jelenleg is működhetnek korlátozásokkal. A tömeges oltást követően korlátozás nélkül, ahogy lehet, kinyithatnak a szektorban működő vállalkozások - áll az MSZÉSZ közleményében.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ keddi közleménye szerint "alaptalan, felelőtlen rémhír, hogy pünkösdig zárva kell tartaniuk a szállodáknak és az éttermeknek Magyarországon". A közleményben leszögezték: a kormány nem hozott ilyen döntést.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok