Bár egyes elemzők szerint az államháztartás finanszírozására vonatkozó mutatók és számok a konvergenciaprogramban foglaltaknál jobban alakulnak majd, a kormány ragaszkodik a visszafogottnak tekinthető prognózishoz.
A NAPI Gazdaság cikke
A konzervatív tervezésnek megfelelően igyekeztek minél több garanciát építeni a büdzsébe, ezért négy jogcímen minden eddiginél nagyobb tartalékot képeztek, az államháztartás átalakításának esetleges pluszköltségeire például 70 milliárd forintot különítettek el - jelentette ki Gyurcsány Ferenc kormányfő a jövő évi költségvetés fő számainak ismertetésekor.
A 2007-es költségvetés konszolidált bruttó bevétele 11 613 milliárd forint, kiadása 13 330 milliárd lehet, így a deficit a konvergenciaprogramban foglaltaknak megfelelően a GDP 6,8 százalékára rúghat.
A tervezett tb-kiadások mértékét egyelőre nem ismertették. A tervezésekor számoltak a vizitdíjjal és az új gyógyszerár-szabályozással, a rendszer átalakítása miatt esetleg megjelenő biztosítottakkal viszont nem. A családi támogatások döntő többségét kitevő családi pótlék mértéke az inflációnak megfelelően 6,2 százalékkal nőhet, a nyugdíjak reálértéke viszont a bérmegállapodásoktól függő mértékben csökken majd. Lakástámogatásokra 10 milliárddal többet, összesen 226,3 milliárd forintot szánnak jövőre, a fogyasztói árkiegészítések viszont 5 százalékkal elmaradnak majd az idei előirányzattól.
A központi költségvetési szerveknél meghúzták a nadrágszíjat, kiadásaik jövőre csaknem 15 százalékkal, 1900 milliárd forintra csökkenek. A pénzügyminiszter ígérete szerint jövőre nem emelkednek az adó-, illetve járulékmértékek, a bevételi oldal tervezett növekményét a már bejelentett tételek adják. Társasági adóból elsősorban a minimális adó bevezetésének köszönhetően tizedével többet, 501 milliárdot terveztek, míg evából az októberi emelésnek megfelelően több mint másfélszer annyit, összesen 166,9 milliárdot. A szolidaritási különadóból jövőre 200 milliárd forintot várnak, nagy részét a cégtől. Az évközi adókulcsemelésből fakadóan jövőre tíz százalékkal, azaz csaknem 180 milliárd forinttal több bevételre számítanak az áfából, míg a jövedéki adó esetében 7-8 százalékos bővülést terveztek.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.