A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a rendőrség honlapján azt írta: a maszkhasználat hiánya miatt a rendőrök hat résztvevővel szemben intézkedtek, akik közül kettőre helyszíni bírságot szabtak ki, négy másik résztvevő ellen szabálysértési feljelentést tettek - írja az MTI.
Közölték, egy magánszemély a budapesti Hősök terére vasárnap 12 órára gyűlést jelentett be, amelyet később lemondott. A lemondás ellenére a bejelentő egy másik magánszeméllyel közösen szervezőként a közösségi médiában továbbra is személyes megjelenésre buzdított, ennek hatására a gyűlésre többen elmentek.
A BRFK kiemelte: "a hatályban lévő jogszabályok értelmében a veszélyhelyzet idején rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos".
A gyűlés helyszínén tartózkodókat a rendőrök igazoltatták és figyelmeztették. A gyűlés szervezőivel és a gyűlést tartókkal szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek - írta a BRFK.
A vasárnapi megmozduláson a koronavírus-járvány miatt bevezetett, a vállalkozásokat érintő korlátozások ellen tüntettek.
A "Tüntetés az életért és a szabadságért január 31. - Tömeges üzletnyitás február 1." címmel meghirdetett Facebook-esemény szervezői azt írták: úgy fogalmazták át az eseményt, hogy az ne minősüljön gyűlésnek. Közölték, az eseményen "a szabad véleménynyilvánítás jogával élők elképzelhetően nem fognak egyetérteni azzal, hogy a kormány nem engedélyezi a vállalkozók szabad nyitvatartását, és nem tesz lépéseket a felelőtlen politika miatt csőd szélére került honfitársaink megsegítésére".
Az interneten megjelent fotók szerint körülbelül pár százan gyűlhettek össze a Hősök terén, a többségük maszkot viselt.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Leállt a M3-as metró
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület