A magyar lakosság kétharmada szerint a zöldség- és gyümölcs fogyasztástól lesz a táplálkozásuk egészséges, a legtöbben pedig a cukros ételekről mondanának le a legkönnyebben – derült ki a Nestlé Hungária kutatásából.
A friss, reprezentatív felmérés szerint a húsételeket és az állati eredetű élelmiszereket a többség ugyan nem tudná teljesen mellőzni, 52 százalék mégis nyitott lenne arra, hogy legalább részlegesen csökkentse a fogyasztásukat.
Nehezen váltunk
A megkérdezettek 41 százaléka semmilyen áldozatot nem hozna az étkezésével kapcsolatban. Ha mégis le kellene mondaniuk valamiről, a legtöbben a cukros ételeknek, a csokoládénak intenének búcsút, ezt követik felvágottak, valamint a vörös húsból készült ételek. Érdekesség ugyanakkor, hogy utóbbi kettőhöz a férfiak átlagon felül ragaszkodnak, míg a nők könnyebben kiiktatják az étrendjükből.
A megkérdezettek többsége rendszeres húsfogyasztó, de a gyakoriság tekintetében megoszlik a minta: a kitöltők valamivel több mint harmada napi szinten, 57 százaléka pedig heti szinten eszik húsételeket, ennél ritkábban pedig 5 százalék iktatja be az étkezésébe.
A válaszadók 81 százaléka nem tud elképzelni olyan szcenáriót, hogy az összes állati eredetű élelmiszerről lemondjon, ugyanakkor több mint felük hajlandó lenne legalább egyet mellőzni közülük.
A magyar fogyasztók az egészséges táplálkozás fontos részeként tekintenek a zöldségekre és gyümölcsökre, ami rendkívül biztató – mondta Szűcs Zsuzsanna, az Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. Akár már egy-egy húsmentes nap beiktatásával, a cukor, a só és a telített zsírsavak fogyasztásának csökkentésével, valamint a zöldségfélék, a gyümölcsök, a hüvelyesek és a teljes értékű gabonafélék rendszeres fogyasztásával is sokat tehetünk a betegségek kialakulása ellen.
Itt a vegán január
A vegán január (Veganuary) elnevezésű program arra buzdít, hogy januárban helyezzünk nagyobb hangsúlyt a növényi alapú élelmiszerek fogyasztására, amivel nemcsak a szervezetünknek, hanem a bolygónknak is jót teszünk.
A legfrissebb tanulmányok szerint az élelmiszer-termeléshez globálisan köthető összes üvegházhatású gázkibocsátást tekintve az állati eredetű termékekhez köthető kibocsátás (ideértve a takarmánynövények termesztését is) kétszerese lehet a növényi alapú termékekének. A kezdeményezés 2014 óta létezik, Magyarországon a lakosság csupán 13 százaléka hallott róla, akik többsége egyébként is érdekelt valamilyen speciális étrendben – derült ki a kutatásból.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)