A Die Zeitnek nyilatkozó, és a CNBC által is idézett pénzügyminiszter véleménye szerint abban az esetben, ha az Egyesült Államok változtat gazdasági struktúráján, az jelentős hatást gyakorol majd a világ gazdaság egészének alakulására is.
Geithner egyúttal Kínát dicsérte, elmondása szerint ugyanis az ázsiai ország kormánya jelentős lépéseket tesz annak érdekében, hogy visszaszorítsa az ország túlzottan is erős függését az exporttól és a befektetői hangulatváltozástól.
Az amerikai pénzügy vezetője hozzátette továbbá: a gazdasági válságból való kilábalás még korai stádiumban tart, több kockázati tényező is befolyásolhatja annak menetét, az amerikai kormány legfőbb feladata a magánszektor növekedésének támogatása.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük