Magyarországon még mindig van körülbelül 200 ezer olyan távfűtéses lakás, ahol a fűtés egyedileg nem szabályozható, ami az egyik legpazarlóbb megoldás - idézi az MTI az államtitkárt.
Az Otthon melege program alprogramjának keretében okos költségmegosztás alkalmazására és radiátorok cseréjére van lehetőség. A vissza nem térítendő támogatás mértéke az elszámolható költségek 10-50 százaléka lehet, lakásonként maximum 350 ezer, pályázatonként maximum 75 millió forint.
Az Otthon melege program célja a magántulajdonban lévő lakóépületek és háztartások energetikai korszerűsítésének ösztönzése, vissza nem térítendő támogatások biztosítása, illetve a háztartások rezsikiadásainak csökkentése.
Az okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztését és a radiátorok cseréjét segítő pályázat egyben azt a célt is szolgálja, hogy lehetővé tegyék a régi fűtési rendszerrel működő távfűtéses épületek lakásaiban a hőfelhasználás szabályozását, és ezzel a távhőszámlák összegének csökkentését - mondta Kaderják.
Nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy csak a hőfelhasználás szabályozásának lehetővé tételével mintegy 10 százalékkal csökkenthető a fogyasztás.
Támogatás kapható okos mérésre alkalmas fűtési költségmegosztó rendszer kialakítására, okos mérésre nem alkalmas költségmegosztók cseréjére, valamint adatgyűjtő rendszer felszerelésére. Ezeket kiegészítő tevékenységként támogatható egyebek mellett a radiátorok cseréje és a csőrendszer egycsöves rendszerről történő átalakítása.
Eddig 36 milliárd forint kormányzati támogatást kaptak a pályázók, több mint 300 ezer háztartást érintettek az energetikai korszerűsítések, amivel évi 300 millió kilowattóra lakossági energia-megtakarítást és évi 130 ezer tonna széndioxid-kibocsátás csökkenést lehetett elérni. A lakosságnál megtakarított rezsi meghaladja az egymilliárd forintot évente.
A földgázüzemű konvektorok cseréjére kiírt pályázat még nyitva van, augusztus 30-ig lehet jelentkezni. A pályázatok az NFSI honlapján érhetők el
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához