Németh Attila projektfejlesztő az eseményen elmondta, a két parkban 17 naperőmű működik erőművenként 2200 napelemtáblával, amelynek megtermelt energiamennyisége parkonként eléri a 700 megawattórát.
A holding a megtermelt villamos energiát az úgynevezett KÁT (kötelező átvételi) rendszerben értékesíti, vagyis támogatott áron az állam vásárolja meg. Németh Attila egyben megjegyezte, az átadott napelemparkok mintegy 40 ezer napelemtáblája a környék négy-öt településének energiaellátását fedeznék.
Major Csaba, a Cashline-csoport igazgatósági tagja az MTI-nek elmondta, a négymilliárd forintos beruházási költséget a társaság részben önerőből, részben banki hitelekből finanszírozta. A projektfejlesztés másfél éve kezdődött, az építkezést 2018 szeptemberében kezdték el a kivitelezők a Tuzsér és Mándok határában megvásárolt földterületeken, a munkálatok pedig idén márciusban fejeződtek be.
A próbaüzemeket követően április elején kezdődhetett meg a teljes KÁT-üzem, azóta folyamatosan termeli az áramot a napelempark - mondta Major Csaba.
A holding a térségben további naperőmű-beruházásokban gondolkodik, de ezeket már az új szabályozás szerint METÁR-rendszerben (megújuló energiák támogatási rendszere) kell megvalósítani - tette hozzá.
A Cashline Investment Holding Zrt. az egyik legnagyobb független, magántulajdonban lévő pénzügyi társaságcsoport, a Cashline-csoport anyacége, hozzá tartozik a portfólió-befektetések mellett befektetési alap kezeléssel foglalkozó cég, biztosítási alkusz, agrárcégek és számos, a befektetésekhez kötődő projekttársaság is - olvasható a társaság honlapján.
A holding a megújuló energia területén is rendelkezik befektetésekkel, tulajdonrésze van például a PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt.-ben, amely Miskolcon és Győrben nyújt távfűtési szolgáltatást.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem