A szabad piacon működő, már megtérült szélturbinákkal előállított villamos energia kedvező termelői ára csökkenti a lakossági villamos energia árat - derül ki a dán, német és osztrák tapasztalatokból a Magyar Szélenergia Ipari Társaság (MSZIT) közleménye szerint. Az árcsökkentő hatás annál nagyobb, minél jelentősebb arányban vesznek részt a szélerőművek az áramtermelésben. A statisztikák szerint a beruházás megtérülése után 1 kilowattórányi szélerőműből származó áram piaci ára az atomerőművi termelés árával vetekszik - mondta Hoffmann László, az MSZIT elnöke. Az ár nem tartalmazza a tőkeköltséget, ám az csak a beruházás megtérüléséig jelentkezik, utána a szélerőművek jelentős árcsökkentő hatást gyakorolnak a villamosenergia-piacra. A szélerőművek létesítése nem igényel állami beruházás-támogatást, csupán kiszámítható és ösztönző szabályozási környezetet, ami biztosítja a tőkeköltség megtérülését - tette hozzá Hoffmann. A megtérülés után a jellemzően legnagyobb költségelemet jelentő energiahordozó ára nem jelentkezik a szélerőműveknél, a karbantartás, az üzemeltetés, valamint a szélerőművektől független villamosenergia-rendszer költségeiből tevődik össze a termelés költsége. A jelenlegi 45-55 forintos kilowattóránkénti lakossági villanyárhoz képest a széllel termelt áramért fizetendő összeg a beruházások megtérülését követően ennek akár a harmadára is csökkenhet Hoffmann szerint. Az elnök úgy véli, a nagyobb szélenergia-kapacitásokkal rendelkező országok tapasztalatai alapján egyértelműen kijelenthető, hogy középtávon csökken a lakossági áramár, minél nagyobb a rendszerben a szélerőmű-kapacitás, annál nagyobb mértékben.
Ma Magyarországon közel 330 megawatt beépített szélkapacitás működik, a megújuló energia cselekvési terve ezt 2020-ra 750 megawattra növelné, bár az MSZIT szerint a projektek előkészítettsége alapján addigra akár 2020 megawatt szélkapacitás is épülhetne. A szélenergia-szektor bővülése a hazai gazdaság számára is teremt lehetőségeket, hiszen - más ipari beruházásokhoz hasonlóan - a beruházási költségek közel 30 százaléka a magyarországi építőipar, infrastruktúraépítő cégek és alkatrész-beszállítók számára jelenthet bevételt és foglalkoztatást, az üzemeltetés a szakképzett hazai munkaerőnek teremt lehetőségeket - tette hozzá az elnök.
Egy megawatt szélkapacitás beruházási igénye az infrastrukturális fejlesztésekkel együtt mintegy 400 millió forint, a megtérülés a helyi szélviszonyoktól és támogatástól függően 8-12 év között alakul, az egységek élettartama 25-30 év - mondta lapunknak korábban Tóth László, a Magyar Szélenergia Tudományos Egyesület elnöke.
A Magyar Energia Hivatal (MEH) tavaly júniusban vonta vissza a szélerőművi kapacitás létesítésére kiírt pályázatát, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azon rendeletére hivatkozva, amely módosította a kapacitás értékesítésének feltételeit. A MEH adatai szerint tavaly március elsején 68 pályázó összesen 1118 megawatt kapacitással nyújtott be pályázatot a 410 megawattra kiírt és később leállított tenderre. A Magyar Szélenergia Társaság (MSZET) akkor úgy ítélte meg, hogy a kiosztandó kapacitás 200 milliárd forint értékű beruházást generált volna, amelyből 20-30 milliárd forint a hazai építőiparban csapódott volna le. Bencsik János klíma- és energiapolitikáért felelős államtitkár márciusban úgy fogalmazott, a szélerőmű-tender kiírását "jó lenne" a kát-rendszer átalakításának befejezéséig elhalasztani. Az államtitkár akkor azt mondta, lehet, hogy lesz az idén pályázat, de véleménye szerint azt 50 megawatt alatti összkapacitásra írják majd ki.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük