Hoppál Péter országgyűlési képviselő a Pécsi Újságnak elmondta, hogy a szerdai kormányülésen két döntés született a pécsi sportfejlesztésekkel kapcsolatban - idézi a Lap cikkét az Infostart.
Egyrészt határoztak arról, hogy a kabinet támogatja a város új stadionjának építését, másrészt a jelenleg Dárdai Labdarúgó Akadémia befejezésére 800 millió forintot biztosítanak állami forrásból.
Kapcsolódó
A stadionnal kapcsolatban egy kormány-előterjesztés tartalmazza majd a részleteket. A dokumentum része lesz többek között a megvalósíthatósági tanulmány a helyszínnel és a várható költségekkel együtt.
Mivel pedig nemrég határoztak arról is, hogy az új pécsi vásárcsarnok megépítéséhez további több mint 400 millió forintot ad a kormány, így a napokban összesen nagyjából 1,2 milliárd forint rendkívüli támogatásról döntöttek, amely pécsi beruházások többletköltségeire érkezik.
A Dárdai Akadémia befejezésére adott 800 millió forint azért is számít jelentős eredménynek, mert a kormány a vírushelyzet miatt befagyasztotta a sportfejlesztési támogatásokat - írja a lap.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Saját aranyukra fáj a németek foga
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja