Nem született megállapodás az Országgyűlésbe jutott pártok között a tisztségekről, így arra a házelnök tesz majd javaslatot - mondta a szerdai tanácskozást követően Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
A politikus kijelentette: a kormánypártok fenntartják korábbi javaslatukat, hogy a tisztségeket kétharmad-egyharmad arányban osszák el a kormányoldal és az ellenzék között, annak ellenére, hogy az ellenzékiek létszáma csökkent a négy évvel korábbihoz képest. Ezt korrektnek, mandátumarányosnak és fairnek ítélte - idézte szavait az MTI.
Kapcsolódó
Május 2-ára hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök.
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás