Tavaly decemberben számolt be arról, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztálya rémhírterjesztés miatt indított nyomozást vírusszkeptikusokkal szemben. Hozzátette: az eljárásban megállapították, hogy egyikük nagy nyilvánosság előtt olyan cikket publikált, amelyben a maszkviseléssel és a koronavírus-járvány veszélyességével szemben fogalmazott meg állításokat. A további gyanúsítottak ellen tovább nyomoznak.
Az alezredes az MTI szerint azt mondta, a széles körben terjesztett kijelentések a rendőrség álláspontja szerint alkalmasak voltak arra, hogy a járványügyi védekezést akadályozzák vagy akár meghiúsítsák. Gál Kristóf sem decemberben, sem a szerdai tájékoztatón nem nevezte meg az ügy gyanúsítottját, ugyanakkor az MTI az ügyet jól ismerő forrásból úgy tudja: Gődény Györgyről van szó. A szóvivő december 11-én, az operatív törzs aznapi online sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy négy olyan emberhez köthető helyszínen tartottak házkutatást, akik "a vírusszkeptikus tartalmak hangadói".
Szintén aznap a Facebook-oldalán a magát Doktor Gődénynek nevező férfi felesége azt közölte: "hajnalban megszálltak bennünket, majd házkutatás és lefoglalás után Gyurit elvitték a magukat +nemzetinek+ mondó nyomozóiroda emberei". Az elmúlt napi adatokat ismertetve Gál Kristóf a szerdai tájékoztatón elmondta: a rendőrök 527 emberrel szemben intézkedtek a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt kedden. Közülük 512-en a közterületen, 6-an tömegközlekedési járművökön, illetve a megállóikban, 9-en pedig egyéb zárt helyen nem viselték a védőeszközt. Az éjfél és reggel 5 óra között érvényben lévő kijárási tilalom megszegése miatt 63-szor intézkedtek, 18, Magyarországon átutazó emberrel szemben pedig azért, mert nem tartották be a rájuk vonatkozó rendelkezéseket. Hatósági házi karanténban jelenleg 24 796 ember van, közülük 1499-en használják az online ellenőrzésre fejlesztett mobil alkalmazást.
Müller Cecília országos tisztifőorvos pedig arról beszélt az operatív törzs sajtótájékoztatóján, hogy az érvényes regisztrációval rendelkezők jelenleg AstraZeneca-, Sinopharm- és Szputnyik vakcinákra tudnak időpontokat foglalni. Hangsúlyozta: azokat a vakcinákat tudják oltásra kínálni, amelyek éppen jelen vannak az országban. Azt kérte: minél többen éljenek a lehetőséggel és foglaljanak időpontot oltásra.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)