Az idősek éppúgy a családok részét képezik, mint a fiatalok, ezért a CSBO szervezet kiemelt célja, hogy az idősek nyugdíjas éveiket aktívan tölthessék, valamint, hogy megakadályozzák az elmagányosodást, és erősítsék a generációk közötti együttműködést. Ezért indítja el a CSBO 2019-ben idősügyi referens képzését - írják a honlapon.
A 100 órás, elméleti és gyakorlati modulokat egyaránt tartalmazó tanfolyam célja olyan szakemberek képzése, akik hozzájárulnak a helyi aktív időseket segítő programok előkészítéséhez és lebonyolításához, vagyis munkájuk által aktívabbá és színesebbé teszik az idős emberek mindennapjait. Az idősügyi referensek munkájának része, hogy felismerjék az időskori életkori sajátosságokból adódó speciális szükségleteket, valamint hogy együttműködjenek azokkal a helyi civil szerveződésekkel, melyek az aktív idősödés feladataiban szerepet vállalnak.
Kapcsolódó
A képzők képzésére már novemberben sor került a CSBO-ban, amelyen jellemzően az idősügy területén dolgozó szakemberek vettek részt. Szintén még novemberben a CSBO adott otthont a képzéshez, tanagyaghoz kapcsolódó workshopnak is, ahol a szakemberek megvitatták észrevételeiket annak érdekében, hogy a tanfolyam minél hatékonyabb és élvezhetőbb legyen. Maga az idősügyi referens képzés 2019-ben zajlik majd - az első félévben 3-4 próbacsoporttal, az év második felében pedig már élesben folyik az oktatás.
A héten derült ki, hogy jövőre 2,7 százalékkal emelik az idősek nyugdíját. Miközben a nyugdíjelőtt állók szerint az állami nyugdíjnál 200 ezer forinttal többre lesz szükségük, hogy aktív, hasznos idős éveket élhessenek meg gondtalanul.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához