Az Európai Bizottság szóvivője az MTI kérdésére jelezte, hogy a napokban a tagállamok által bejelentett költségvetési és pénzügyi intézkedéseket nem kommentálják, mindegyiket értékelik és a november 7-én megjelenő, őszi prognózisban értékelik.
Matolcsy György megjegyzésére, miszerint a "fájdalmas, de nem megszorító" intézkedésekre azért van szükség, mert Brüsszel nem hisz a magyar értékelésben és további lépéseket vár el, Simon O'Connor mindössze annyit mondott, hogy a bizottság Magyarországtól és minden tagállamtól azt várja el, hogy eleget tegyen vállalásainak a túlzottdeficit-eljárással kapcsolatban.
Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti irodájának vezetője is azt közölte az MTI-vel, hogy egyelőre nem kommentálják a bejelentett intézkedéseket.
A két héttel ezelőtt bejelentett 397 milliárd forintos egyenlegjavító programon túl, további 367 milliárd forintnyi, a jövő évi költségvetést érintő kiigazító intézkedésről döntött szerdán a kormány annak érdekében, hogy az Európai Bizottság (EB) is teljesíthetőnek lássa jövőre a GDP-arányos 2,7 százalékos költségvetési hiányt. Matolcsy György szerint a lépések fájdalmasak, de szükségesek ahhoz, hogy az ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban