Országos szinten együttműködik a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK), de különösen fontos, hogy a megyei, helyi szereplők fokozottan vegyenek a döntéselőkészítésben, a döntéshozatalban, ezt követően a végrehajtásban is – mondta Navracsics Tibor.
Szeretnénk oldani azt a Budapest-központúságot, amely nemcsak a településszerkezeti vagy a közlekedésszervezési adottságokból adódik, hanem mindeddig a fejlesztéspolitika sajátossága is volt, amelynek jegyében Budapesten születnek a döntések, sőt Budapesten születnek a tervek is, viszonylag kis nyitottsággal arra, hogy a Budapesten kívüli világ mit gondol, mire van szüksége, és hogyan lehetne egyes fejlesztéseket hatékonyabban végrehajtani
– fogalmazott a területfejlesztési miniszter.
Navracsics Tibor az észak-kelet-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna hat megyéje kereskedelmi és iparkamarájának vezetőjével kötött stratégiai partnerségi megállapodást, amellyel szorosabbra fűzik a gazdasági együttműködést, összefogva a tudásbázist a területfejlesztési politikához.
Gazdasági együttműködés az egész régióval
A miniszter elmondta, voltak már kapcsolataik a régióban, konzultáltak az egyetemekkel, kétoldalú együttműködések korábban is működtek, most azonban az egész régióval szeretnének kialakítani olyan gazdasági együttműködést, amely a helyiek számára is segítséget jelent.
A minisztérium kormányzati intézkedésekről, tervezett kormányzati, törvényhozási lépésekről ad előzetes tájékoztatást partnereinek, adott esetben előzetes egyeztetésekre is sor kerül.
„Hatékonyabb, eredményesebb lehet a fejlesztéspolitika, ha partnerként együtt tudunk működni, ennek eredménye megjelenhet abban is, hogy az európai uniós források a legjobban hasznosuljanak a következő időszakban” – hangsúlyozta Navracsics Tibor.
A partnerségi megállapodást Bánhidy Péter (Heves), Miklóssy Ferenc (Hajdú-Bihar), Bihall Tamás (Borsod-Abaúj-Zemplén), Balogh Zoltán (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Tordai Péter (Nógrád) és Sziráki András (Jász-Nagykun-Szolnok) írta alá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Itt az Orbán-kormány döntésének ára: 191 milliárd forintnyi büntetés

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nem bánja Orbán Viktor, hogy nélküle tanácskozik a tettrekészek koalíciója
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait
