Az Európai Műsorsugárzók Uniójának (EBU) összesítése alapján a tévének, a rádiónak, az internetes oldalaknak és a közösségi hálózatoknak sem hiszünk, de a televíziónak a legkevésbé megtépázott a renoméja - írja az Eurologus brüsszeli portál.
Magyarország azon kevés európai ország között van, ahol még a televízióműsorokban bíznak a leginkább az emberek, bár az elemzést idéző portál szerint nálunk helyesebb azt mondani, hogy ezekkel szemben vagyunk a legkevésbé bizalmatlanok, mert még ezek is mínusz egy pontot kaptak - igaz, az eredmény szinte pontosan megfelel az európai átlagnak.
A kontinensen a legtöbb nyugat-európai tagállamban a rádiót tarják a legmegbízhatóbbnak, nálunk ez a média is csak -8 pontot ért el, ami az uniós tagállamok közül hátulról a negyedik hely.
A felmérésből ugyanakkor az is kiderül, hogy az internetes sajtónak (-11 pont) inkább hiszünk, mint a nyomtatottnak (-27 pont), ami általában fordítottan jelenik meg a többi vizsgált országban. Egyedül a közösségi média teljesített Magyarországon az európai átlag felett, de így is ez végzett az utolsó helyen, -28 ponttal.
Mi az az EBU?
A szervezet 73 közszolgálati adót fog össze 53 országból, főleg Európából. Ez a szervezet szervezi az Eurovíziót, illetve ők álltak az eredeti Játék határok nélkül mögött 1999-ig.Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani