A rendezvényen bejelentették, hogy a kínai Fudan Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem közös MBA-képzést indít. A jegybank elnöke a Shanghai Forum 2019 elnevezésű tanácskozás előkészítő eseményén kiemelte: a közös képzés során tehetséges, jól képzett szakembereket kívánnak kinevelni.
Ez a program is része annak a folyamatnak, amelynek során Magyarország, az MNB támogatja a kínai "Egy út, egy övezet" kezdeményezést, vagyis az Új selyemút megszületését - jelezte Matolcsy György.
Kapcsolódó
A rendezvényen háromoldalú megállapodást írtak alá az MNB, a Budapesti Corvinus Egyetem és a sanghaji Fudan Egyetem vezetői.
A Népszava arról írt, hogy a megállapodás keretében kettős diplomaprogram indul - szemeszterenként mintegy négymillió forintos tandíjjal.
Képünk forrása: MTI Fotó/Kovács Attila
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához