Az alapkamat nem, de a növekedési prognózis változott
A kamatdöntő ülésén változatlanul hagyta az alapkamatot és a kamatfolyosókat is a Magyar Nemzeti Bank. Varga Mihály elnökségének első kamatdöntő ülésén tehát maradt az érték 6,5 százalékon, ezzel pedig már öt hónapja nem változott a kamatszint. Az óvatosság egyáltalán nem meglepő az inflációs adatok tükrében, a kamatcsökkentés lényegében lekerült az asztalról.
Emellett a jegybank prognózisa is változott: az infláció ugyan várhatóan a februári csúcsot követően mérséklődni kezd, azonban toleranciasáv felett alakul, így a jelenlegi várakozások szerint 2025-ben átlagosan 4,5-5,1 százalékkal emelkedhetnek a fogyasztói árak. Ezzel párhuzamosan az időbeli pályáján és mértékében is módosította a növekedési prognózisát a jegybank: az idei évre 1,9 és 2,9 százalék közötti, míg 2026-ban 3,7 és 4,7, 2027-ben pedig 2,8 és 3,8 százalék közötti növekedésre számít.
A külföldiek jönnek, a magyarok maradnak
Rendkívül kedvezőnek bizonyultak a Központi Statisztikai Hivatal februári turisztikai adatai. A jelentés szerint az év második hónapjában 2024 azonos időszakával összevetve 14 százalékkal több külföldi vendég jött Magyarországra, a vendégéjszakák száma pedig közel 4 százalékkal nőtt. Ráadásul jellemzően több napra érkeztek a külföldi turisták, és közel 60 milliárdos bruttó árbevételt hozott a szálláshelyeknek a növekedés.
Ugyanakkor némileg árnyalja az összképet, hogy az MBH elemzése szerint a forint esetleges gyengülése miatt több magyar fog belföldön nyaralni, mivel a külföldi utazások drágulhatnak. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint vidéken idén a szállodák esetében várhatóan 10 százalék alatti szobaár-emelkedéssel lehet számolni, miközben Budapesten a külföldi turisták miatt akár 10 százalék feletti is lehet a drágulás.
Vészesen fogyunk
Az előzetes adatok alapján még sosem született olyan kevés magyar egy hónap alatt, mint 2025 februárjában: mindössze 5653 gyermek jött világra. Az előző év azonos időszakához képest ez 9,1 százalékos esés, A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,34-re esett a szintén egy évvel korábbi 1,40-ről.
Drasztikusan, 14 százalékkal mérséklődött a házasságkötések száma is, miközben a halálozásoké minimálisan, mindössze 0,7 százalékkal csökkent egy év alatt.
Stabil a foglalkoztatottság
Átlagosan több mint 4,6 millió volt a foglalkoztatottak száma a 15 és 74 év közöttiek körében. Ez azt jelenti, hogy lényegében nem változott az adat. A munkanélküliek száma 220 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt. Mindemellett a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2025. február végén 1,3 százalékkal, 232 ezer főre mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest.
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az adatokra úgy reagált, hogy a jelenlegi munkaerőpiaci folyamatok azt mutatják, hogy egyre több korábban inaktív munkavállaló tud elhelyezkedni, amelyhez a foglalkoztatáspolitikai programok is jelentősen hozzájárulnak.
Kiderül, mennyit kapunk a bukszánkba
Hétfőn rögtön három fontos adattal indítja be a hetet a Központi Statisztikai Hivatal. Egyrészt kiderül, mennyit kerestek a magyarok 2025 januárjában. Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 727 700 forint volt, ami 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Fény derül továbbá a februári ipari termelői árakra is, amik az utóbbi időszakban a gyengélkedő forint miatt eléggé elszálltak, 2024 decemberében 9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.
A februári külkereskedelmi termékforgalmi adatok is hatást válthatnak ki, a legutóbbi adatok szerint a külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 9,0, a behozatalban 10 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest.
Gazdasági szabadság vagy totális káosz – sötétben tapogatóznak az emberek
Az amerikai gazdaság egyre nagyobb bizonytalansággal küzd, az új vámok nemcsak a vállalatokat, hanem a fogyasztókat is sújtják, miközben a gazdasági előrejelzések és a globális kereskedelmi helyzet további zűrzavart okozhatnak. A vámok hatásaitól való félelem már most is érzékelhető, hiszen a cégek és a piacok is egyre nehezebben kezelik a politikai és gazdasági bizonytalanságot. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Egyre aggasztóbb a helyzet: a lazítások emberéletekbe kerülhetnek

Európai áramszünet: 500 repülő nem száll fel, de már éledezik Spanyolország és Portugália

Áremelkedés az iparban: a forint gyengülése még mindig érezteti a hatását

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Biztató adatok érkeztek: az ágazat, amiben stabilan jól teljesítünk

Megvan az új kanadai miniszterelnök, aki válságmenedzserként átrajzolja a kapcsolatot az USA-val
