A Magyar Közlönyben megjelent határozat az idei központi költségvetés Gazdaságvédelmi Alapját csökkentette 113,9 milliárd forinttal. Ebből a kutatási és fejlesztési feladatokra, a vagyonkezelő alapítvány 44,4 milliárd forinthoz jutott. A külképviseletek beruházásaira pedig 21,7 milliárd forint fordítható.
A tatabányai multifunkciós csarnok előkészítése és megvalósítása 13,3 milliárd, míg a szegedi kézilabda csarnok előkészítése és megvalósítása 11,3 milliárd forint adófizetői pénzbe kerül.
Kapcsolódó
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az állami többletfeladatok ellátására 8,2 milliárd forinthoz jutott. A Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. tőkeemelésére 3 milliárd fordítható.
A kormány a Központi Maradványelszámolási Alapból 10,5 milliárd forintot csoportosított át. Ebből 7 milliárd fordítható a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására, továbbá 2,3 milliárd pedig a civil és nonprofit szervezetek támogatása.
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni