Orbán Viktor miniszterelnök 2017 szeptemberében, a Fidesz velencei frakcióülésén beszélt először arról a célkitűzésről, hogy Magyarország 2030-ra gazdasági fejlettségben utolérheti, sőt akár le is hagyhatja Ausztriát. Maga a kijelentés akkor egy optimista gazdasági pályára épült: legalábbis a kormányzati narratíva szerint a gyors növekedés, a foglalkoztatás bővülése és a nyugati életszínvonalhoz való felzárkózás reális perspektívát nyithatott meg a következő évtized végére. 

A célkitűzés lényege nem pusztán egy konkrét makrogazdasági mutató volt, hanem „az osztrák életszínvonal” és „gazdasági fejlettség” elérése 2030-ra. A kormányzati kommunikációban ekkoriban az is megjelent, hogy Magyarország az Európai Unió öt legjobban teljesítő országa közé kerülhet a következő évtized elejére.

Kapcsolódó

Már akkor is sokan utópisztikusnak tartották ezt az ambíciót – hogy miért, arra választ adhat a lentebb lévő két grafikon is. A GKI Gazdaságkutató akkoriban készített is egy elemzést, amiben arra jutottak, hogy még tartósan az uniós átlagnál gyorsabb növekedés mellett is nagyon nehéz lenne ledolgozni az Ausztriával szembeni jelentős fejlettségi különbséget, különösen a termelékenység és a jövedelmi szintek terén.

Orbán Viktor a 2017-es Tusványoson
Orbán Viktor a 2017-es Tusványoson
Kép: kormany.hu, Botár Gergely

Az Orbán Viktor kijelentése előtti évben, 2016-ban az EU 28 tagállamában átlagosan körülbelül 30 ezer PPS – ami egy árszintkülönbségeket kiszűrő vásárlóerő-mutató, vagy ahogy plasztikusan az Index fogalmazott, „az összehasonlításra kialakított kamuvaluta” – jutott egy uniós polgárra. (Azért ezt a mutatót – GDP / fő PPS-ben – választottuk, mert leegyszerűsítve, de talán ez lehetne a felzárkózás „tankönyvi” mércéje, ugyanis ez a mutató kiszűri kiszűri az árszintkülönbségeket, és megmutatja, mennyit is ér a jövedelem valójában.) Tehát az uniós átlag akkor nagyjából közel 10 ezer egységgel előzte a magyar számot, a mintegy 20 ezer PPS-t, míg Ausztriában ugyanez 37 ezer egység volt. Már ebből is látszott, hogy feltéve, ha az EU-átlag nem változik a következő 12 évben, a magyar gazdaság pedig töretlenül nő – ami önmagában hamis összevetés, hiszen azzal az uniós átlag is nőne, de ettől most tekintsünk el –, akkor 12 év alatt több mint 9000 PPS-sel kellene növelni az egy magyarra jutó GDP-t, hogy beérjük az EU átlagát.

2016-ben az egy főre jutó GDP – vásárlóerő-paritáson – Ausztriában az uniós átlag 112 százaléka volt, szemben a magyarországi 61 százalékkal – ez volt a kiindulási pont, innen indult Orbán Viktor célkitűzése. Ugyan van még négy évünk 2030-ig, de az alábbi grafikonon jól látható, hogy mennyire tudtuk megközelíteni az osztrák életszínvonalat. 

Az osztrák „életszínvonal” ez alatt az időszak alatt lényegében stagnált, szűk tíz év alatt az egy főre jutó GDP az uniós átlaghoz képest mindössze közel egy százalékponttal 113 százalékra nőtt, míg Magyarországé 70 százalék fölé emelkedett 61-ről. E szerint a mutató szerint,

ha maradna ez felzárkózási ütem Magyarországon, és Ausztria továbbra is stagnálna a jövőben, bő 40 év kellene hozzá, hogy utolérjük.

Ha már életszínvonal, érdemes ránézni a bérekre is! Az Eurostat adatai alapján Ausztriában 2016-ban 23600 euró volt az éves nettó mediánjövedelem, szemben a magyarországi 4800 euróval. (A mediánjövedelem azt mutatja meg, mennyit keres a „középső ember”: azaz ha sorrendbe rakjuk az embereket jövedelmük szerint, a rangsor közepén álló keresete lesz a mediánérték.) Tehát az osztrák mediánjövedelem mindössze ötödét tudta 2016-ban a magyar adat.

Itt már azért érdemi javulás figyelhető meg: 2024-re a mediánjövedelem Magyarországon jelentősen nőtt, évi 8500 euróra. Viszont Ausztriában sem tétlenkedtek: ugyanez a mutató 33 ezer euró fölé emelkedett. Arányaiban nézve 

a magyar mediánjövedelem az osztrákhoz viszonyítva egy évtized alatt 20-ról 25 százalékra emelkedett.

Azaz az osztrák mediánkereső négyszer annyit visz haza, mint a középső magyar. Az átlagkereseteket nézve viszont már nem ekkora a különbség: az Eurostat adatai szerint az „átlagos osztrák” bére 58600 euró volt, szemben az „átlagos magyarral”, akinek 18500 euró.

„Két meteor” és az átkeretezett cél

Persze a 2017-es narratíva később érdemben módosult. 2023-ban, tusványosi beszédében Orbán Viktor már arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború – „két meteor” – letérítette Magyarországot az eredeti pályáról. A korábbi Ausztria-cél ekkor már háttérbe szorult, és helyét egy visszafogottabb vállalás vette át: az új cél szerint Magyarország 2030-ra az uniós átlagos fejlettség 85–90 százalékát érheti el, nem pedig az osztrák szintet. A kormányzati kommunikációban is az abszolút felzárkózás helyét a relatív, EU-átlaghoz mért közeledés vette át.

Az elmúlt évek adatai alapján azonban még ez a mérsékeltebb cél is kérdésessé vált. A vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP, valamint a jövedelmek alakulása is azt mutatja, hogy Magyarország felzárkózása az uniós átlaghoz 2023 körül megtorpant – ezt egyébként megerősítik a friss GDP-adatok is, az elmúlt három évben lényegében stagnált a magyar gazdaság, így a kilátások sem javultak számottevően.

Nincs minek örülni, nincs meglepetés: a gyenge év vége már 2026-ot is lehúzza

Elemzők szerint a friss GDP-adat nem okozott meglepetést, legfeljebb újra megerősítette, mennyire törékeny a magyar gazdaság növekedési pályája. Bár technikailag sikerült elkerülni a visszaesést, a számok messze elmaradnak az év eleji várakozásoktól, és több szakértő szerint a gyenge zárás már a 2026-os kilátásokat is rontja. A konszenzus most inkább óvatos normalizálódást, mint látványos felpattanást jelez előre.

Az összevethető Eurostat-adatok alapján az Ausztriával szembeni különbség érdemben nem csökkent, miközben az EU-átlaghoz viszonyított pozíció is stagnálni látszik. Más szavakkal: 

a 2017-ben megfogalmazott „Ausztria-tervből” nem lett kézzelfogható eredmény, és még a később újrakeretezett uniós felzárkózási cél is egyre nehezebben elérhetőnek tűnik.

Összességében a közel évtizedes 2030-ra szóló Ausztria-vízió mára inkább politikai ambícióként, mint számon kérhető gazdasági pályaként értelmezhető. A gazdasági sokkok valóban átírták a feltételeket, ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy nemcsak az osztrák szint maradt elérhetetlen távolságban, hanem az uniós átlaghoz való érdemi közeledés is megtorpant.