A Magyar Közlönyben megjelent rendelet a magyarországi székhelyű gazdasági társaságok gazdasági célú védelméhez szükséges tevékenységi körök meghatározásáról szóló, július 17-én hozott rendeletet módosítja.
Az alaprendelet melléklete sorolta fel azokat a tevékenységi köröket, amelyek alapján a magyarországi székhelyű gazdasági társaság stratégiai jelentőségű ágazatba tartozik. Ennek azért van jelentősége, mert egy május 25-i kormányrendelet értelmében év végéig a belgazdaságért felelős miniszter döntése szükséges ahhoz, hogy a külföldiek magyar stratégiai vállalatban szerezhessenek tulajdonrészt. Engedély kell a közvetlenül vagy közvetetetten legalább 10 százalékos tulajdonrész megszerzéséhez, ha a befektetés értéke eléri vagy meghaladja a 350 millió forintot.
Emiatt van jelentősége annak, hogy kikerült a stratégiai ágazatok köréből a kőfejtés, valamint a homok-, agyagbányászat. Viszont felkerültek a listára a kritikus jelentőségű nyersanyagok, amelyek a következők: szénbányászat, kőolaj-, földgázkitermelés, fémtartalmú érc bányászata, egyéb bányászat és bányászati szolgáltatás.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elindult a csendes folyamat, ami nagyon fájhat a Fidesznek a választáson