A közérdekű adatigénylésre adandó válaszolási határidőt a vészhelyzetre és az ebből adódó plusz feladatokra, illetve azok elvégzésének kockáztatására hivatkozva 45+45 napra meghosszabbították.
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke friss közleményében most az ünnepekre hivatkozva közleményben kéri az adatigénylőket: vegyék figyelembe, hogy az ünnepek alatt sok állami, önkormányzati szervnél igazgatási szünetet rendeltek el, a munkatársak otthonukban pihennek, családjaik körében ünnepelnek.
A NAIH elnöke ezért úgy véli: mindenkitől elvárható, hogy a szolidaritás és egymás megbecsülése nevében ezt tiszteletben tartsa, hiszen az információszabadság alkotmányos joga egyébként is végső soron a közösséget kell, hogy szolgálja.
Legolvasottabb
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Őrületes felajánlást tett Djokovic
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják