Negatívba fordult egyenleg miatt indult el a végrehajtás, amely egy évekig tartó jogi procedúrához vezetett. A szakjogász szerint a legtöbb ember inkább befizeti a kért összeget vagy egyszerűen hagyja, hogy a végrehajtás lefusson, mert úgy vannak vele, hogy a bankokkal úgysem tudnak mit kezdeni. Az adatvédelmi hatóság közlése szerint a lehetséges szankciók kapcsán egy konkrét ügyben számos szempontot kell figyelembe venniük.
Szerző(k): Vermes ÁdámA NAIH szerint előfordulhat, hogy valamely kiemelkedően nyomós közérdek konkurálhat a magánszféra védelmével.
Szerző(k): EconomxMagyar Péter jogellenesen cselekedett, amikor vallási hovatartozás alapján listázta az ATV munkatársait – állapította meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH).
Szerző(k): L. K.A magyarországi jegyzőkhöz beérkező, évi hatezer birtokvédelmi kérelemnek a jelentős része szerint a szomszéd jogszerűtlenül működteti a magáncélú kamerarendszerét – értesült az Economx. Meglehet, nem is szándékosan, nem leskelődni akar, csak a kamerák rosszul lettek beállítva.
Szerző(k): Drávucz PéterÉrdemes tisztázni a játékszabályokat. A jogász szakértő szerint nem működik, hogy a vállalat vezetői csak úgy belenéznek egy dolgozó levelezésébe.
Szerző(k): Drávucz PéterÉvi hatezerszer kérnek birtokvédelmet, jelentős részük válófélben van. Mivel van egy kérelmező, illetve egy ellenérdekű fél, ez minimum tizenkétezer embert jelent, sőt, a gyakorlat sokszor jóval több résztvevőt mutat – mondta el az Economxnak a Magyar Birtokvédelmi Szövetség tanácsadója. Az érintettek jelentős része válófélben lévő házastárs, ők lényegében egymást kölcsönösen zárogatják ki az ingatlanból.
Szerző(k): Drávucz PéterA GVH jó néhány változtatásra kényszerítette a platformot.
Szerző(k): K. O.A jelölteknek, jelölőszervezeteknek a június 9-ei európai parlamenti, önkormányzati és nemzetiségi választás kampányában is be kell tartaniuk az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletét, azaz a GDPR-t. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a politikai célú adatkezeléseket kiemelten vizsgálja.
Szerző(k): Németh TamásBár a szigorú jogszabályok szerint minden hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához az érintett személyek hozzájárulása szükséges, bizonyos esetekben, szűk körben mód van rá, hogy jogi következmények nélkül készítsünk rejtett hangfelvételt.
Szerző(k): Drávucz Péter