Már korábban döntött a kormány arról, hogy a koronavírus-betegségen nem rég átesettek, valamint a már beoltottak kapnak egy egységes igazolványt, amely védettségi igazolás néven fut. Hogy ez pontosan mire lesz jó, még nem tudni, a kormány mindösszesen annyit közölt, hogy az országba lépve a karanténkötelezettség alól ez mentesít mindenkit. Viszont az Európai Unió is akar egy hasonló egységes okmányt, tehát még több tárgyalási kör eldől, mire is vonatkozik majd az igazolás.
A frissen megjelent Magyar Közlönyben viszont már látszik, hogy a technikai kérdések sem tisztázottak: eddig ugyanis csak az volt jogosult a védettségi igazolványra, aki már megkapta mind a két oltását, de hétfőtől már annak is jár, aki legalább az egyik dózist megkapta a vakcinákból. Ez mindenkire vonatkozik, aki már kapott legalább egy adag oltóanyagot.
Az igazolvány úgy is megkapható, hogy a fertőzésen átesett személy kér egy Magyarországon működő egészségügyi szolgáltatótól egy igazolást, ha padig a laboratóriumi vizsgálat kimutatja valamely koronavírus elleni ellenanyagot, akkor jogosult lesz a papírra.
A védettségi igazolás kapcsán egyelőre kérdés, hogy az Európai Unió tagállamai elfogadják-e, mivel itthon a kínai Sinopharm és az orosz Szputnyik V. vakcinákkal is oltanak, amelyeket az EU még nem hagyott jóvá.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához