Egy hónappal a magyar rendeletmódosítás előtt, 2021. január 27-én az európai uniós tagállamok közös iránymutatásokat fogadtak el az egészségügyi célú védőoltás igazolásáról - írja a Népszava. Eldöntötték, hogy azoknak, akiket beoltottak koronavírus ellen, oltási igazolást kell kapniuk, amely egységes mintát követ és EU-szerte felhasználható.
Meghatározták azt is, hogy a tanúsítvány milyen minimális adatokat tartalmazzon: a személyes adatok mellett például a vakcina típusát, gyártójának a nevét, a beadott dózisok számát, az oltás időpontját és helyét. Az EU27-ek nem tettek mást, csak végrehajtották az állam- és kormányfők utasítását, akik az utóbbi időben többször foglalkoztak a vakcinaigazolvány ügyével, utolsó három konferenciájukon határozatot is elfogadtak róla.
A testület konszenzussal dönt, feltételezhető, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is a nevét adta az állásfoglalásokhoz. Múlt heti videokonferenciájukon az állam- és kormányfők ismételten megerősítették, hogy folytatni kell a munkát az egységes vakcinaigazolvány bevezetéséért. A magyar kormány másnap módosította a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló rendeletet, és úgy döntött, hogy az oltási igazolványban nem kell feltüntetni a védőoltás típusát.
Ez ellentétes az egységes európai tanúsítvány adattartalmára vonatkozó határozattal, és újabb konfliktusokhoz vezethet Brüsszellel. Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ugyanis hétfőn bejelentette, hogy még ebben a hónapban jogszabályi javaslatot fognak benyújtani egy olyan digitális úti okmány létrehozására, amely tartalmazná a tulajdonos oltási, illetve tesztelési adatait, így megkönnyítené a munka-, illetve turisztikai célú utazásokat a schengeni határokon belül.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Orbán Viktor ukrán hekkerekkel ébredt, ám valamit nem bontott ki teljesen

Durván elszálltak az árak: emiatt drágultak meg a szakmunkák

Micsoda fordulat: Nyilvánosságra hozták a titkos Audi-szerződést

Széttrollkodná Budapestet az egyik polgármester, hogy Orbánnak is feltűnjön, mit tett

Kommandósok rohanták le a Nagybani piacot

Nem elég a bennfentes kereskedelem?! Újabb Magyar Péterrel kapcsolatos büntetőügyről írnak a kormánypárti politikusok
