A szakértő erre példaként hozta, hogy a feketehimlő volt a világ egyik leghalálosabb betegsége, de mára sikerült kiirtani az oltások segítségével; az egész bolygóra kiterjedő vakcináció annyiba került, mint öt vadászrepülőgép.
Ez is mutatja, hogy egy rendkívül kis összegből egy olyan járványt sikerült eltakarítani a Földről, amelyben korábban százmilliók haltak meg - idézte a szakember szavait az MTI.
Véleménye szerint a koronavírus kapcsán nincs értelme nyájimmunitásban gondolkodni, mert nem alakul ki a kellő mértékű védettség a fertőzésen átesettek között. A nyájimmunitáshoz a lakosságnak körülbelül a 60-90 százalékát kell, hogy megfertőzze egy adott kórokozó, de ez a SARS-CoV-2 koronavírusnál nagyon sok halálesettel járna, ezért sem járható út.
A koronavírus esetében a most kifejlesztett ellenanyagok valószínűleg hosszú évekig hatásosak lesznek, mivel a kórokozó genomja meglehetősen stabil az úgynevezett hibajavító enzim miatt, amely megtalálható bennük. Az influenzavírus ezzel szemben arra építi a stratégiáját, hogy könnyedén mutálódik, ezért minden esztendőben újfajta vakcinára van szükség ellene - tette hozzá Duda Ernő.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Leállt a M3-as metró
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület