Ebben az évben már másodjára kényszerülünk visszahúzódni szűkebb pátriánkba az egészségünk védelmében. Tesszük ezt annak reményében, hogy kellően lelassíthatjuk a koronavírus terjedését a megfelelő vakcina elérhetővé válásáig - fogalmazott Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a közösségi oldalon.
A hangsúly a garantáltan biztonságos és hatékony oltóanyagon van. Több ország, számos gyártója jelentett be kecsegtető eredményeket, de a tények: az új típusú koronavírus felbukkanása óta már többszörösen felül kellett vizsgálni a típusos tünetek, az alkalmazandó terápiák és medicinák listáját és jelenleg még egyetlen kifejlesztett vakcina esetében sem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy szövődmények nélkül képes bármilyen védettséget biztosítani. Utóbbiról csak a minden részletre kiterjedő vizsgálatok lezárultát követően fogunk pontos képet kapni.
Kapcsolódó
A jelenlegi rendkívüli helyzetben a kormányzati feladatmegosztás azzal segíti a munkánkat, hogy a járványügyi és egészségszakmai döntések támogatását és szigorú operatív végrehajtását az operatív törzs és az egyenruhás testületeink vezetőjeként, a belügyminiszterhez delegálja. Ez a struktúra és munkamegosztás pedig a járvány első hullámában már látható és érezhető eredményességgel bizonyított - fogalmazott Kásler.
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére