A köznevelési intézmények felújított tantermeibe, tornatermeibe és tanuszodáiba új bútorok és felszerelések kerülnek. Erre idén és a következő két évben 2 milliárd forintot fordítanak a költségvetésből.
A Balaton vízminőségének védelme is külön figyelmet kapott, ahogyan a kelet-balatoni térség víziközmű-hálózatának fejlesztése is - írja Varga Mihály. Balatonakarattya, Balatonvilágos, Balatonfüred, Balatonfőkajár és Balatonvilágos ivóvíz-ellátásának és víztisztításának fejlesztésére több mint 12 milliárd forintot biztosítanak.
Továbbra is támogatják a vállalkozások beruházásait. Kedden arról született döntés, hogy 50 milliárd forinttal emelik azt a keretet, amelyet az MFB Növekedési Garanciaprogramján belül állami kezesség- és garanciavállalással vehetnek igénybe a cégek.
Folytatódik a Magyar Katolikus Egyház 2018-ban megkezdett óvodafejlesztési programja, amit ebben az évben 10 milliárd forinttal támogatnak - közölte a pénzügyminiszter.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz