Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere júniusban 392,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, az első hat hónapban pedig a deficit elérte az 1704,5 milliárd forintot, az idei évre előirányzott 2287,7 milliárd forint 74,5 százalékát - erősítette meg az előzetes adatokat a Pénzügyminisztérium (PM). A szaktárca részletes tájékoztatója szerint a központi alrendszer bevételei 956,5 milliárd forinttal, 9,0 százalékkal, a kiadásai 824,0 milliárd forinttal, 6,6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét.
Az elmúlt időszak intézkedései - például a bértámogatások, az adókönnyítések és a nyugdíjak kiegészítő emelése - jelentős forrásokat hagytak a gazdaságban magyarázta a PM jelentése. A központi költségvetés 1534,7 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 198,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 28,4 milliárd forintos többletet értek el az első fél évben.
Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 1837,0 milliárd forintot tett ki, amiből június havi deficit 392,0 milliárd forint volt.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának