A hírt Papp Gábor, Tarsoly Csaba ügyvédje is megerősítette. Azt is elmondta, a törvényszék évente dönt az előzetes letartóztatást meghosszabbításáról, és a mostani felülvizsgálatnál a védői indítvánnyal értett egyet.
Az Index emlékeztet rá, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen gyengült az ügyészség vádja. A védelem egyrészt kilőtte a vád alapjának egy részét adó szakvéleményt, másrészt pedig a koronatanú, Kámory Ferenc sem szerepelt eddig túl jól.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok