A kerékbilincs alkalmazása a '90-es években volt indokolt, amikor a büntetések és a pótdíjak befizetését elkerülni vágyókat csak így lehetett kötelezni a fizetésre – írja közleményében az Molnár Zsolt, az MSZP képviselője. Az ellenzéki politikus szerint a jogrendszer fejlődésével és a digitalizációval idejétmúlttá vált a kerékbilincs intézménye, valamint
aránytalan korlátozást is jelent a tulajdonjogra vonatkozóan.
Molnár Zsolt, szocialista politikus egyéni képviselői indítványt nyújt be a kerékbilincs megszüntetéséért. Szóvá teszi, hogy a városvezetéssel együttműködve a közterületfelügyelők, akik kiszabják a szabálysértési bírságokat, számos adminisztrációs terhet kénytelenek viselni.
Ennek ellenére a bírságokból befolyó bevételekből nem részesülnek, hiszen ezek a központi költségvetésbe kerülnek
A javaslat szerint a központi költségvetés az 50 százalékát engedje át azoknak a pótdíjaknak, szabálysértési helyszíni bírságoknak, melyeket az önkormányzatok közterületfelügyelői rónak ki a közlekedési szabályok megsértése miatt. Így a központi költségvetés és az önkormányzatok is részesülnének a büntetésből befolyó összegből.
Bárki megúszhatja a kerékbilincset – kevesen tudnak erről a szabályról
Ha az autós szabálytalanul is parkol, elérheti, hogy a közterület-felügyelet előbb telefonon értesítse, így elviheti az autóját egyéb intézkedés nélkül. Itt a részletek. Bővebben >>>A kerékbilincs intézménye közutálatnak örvend, megosztó és a tulajdonjog aránytalan rendelkezési jogának korlátozását is jelenti. A képviselő javasolja ennek az idejétmúlt intézménynek a megszüntetését – zárul a közlemény.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán