A GDPR alkalmazásához szükséges magyar jogszabályok sem születtek még meg, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a május 25-i határidőig nem is fognak - olvasható a Népszavában, amely megkérdezte az Igazságügyi Minisztériumot, ám mindössze annyit tudott meg, hogy "A törvényjavaslatok benyújtásáról az új kormány fog dönteni."
Egyelőre tehát annyit tudni, hogy az új kormány tagjai pénteken teszik le az esküjüket. Illetve annyit még elárultak, hogy első teendőjük a Stop Soros törvénycsomag benyújtása lesz.
A kétharmadot igénylő törvénymódosításra pedig szükség lenne, hiszen enélkül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) nem tud majd eljárni adatvédelmi ügyekben. Liber Ádám, a Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda adatvédelmi, it-jogi praxisának vezetője szerint ez azt a helyzetet hozhatja, hogy NAIH átmenetileg visszaminősül majd ombudsmani hivatallá - nem indíthat majd hivatalból eljárást, nem szabhat ki bírságot -, az adatvédelmi jogok megsértése esetén azonban bírósághoz lehet fordulni.
A szakember szerint szeptemberre várható a törvénymódosítás.
Képünk forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott