Közel sem az a legszomorúbb hír, hogy

idén januárban az ipari termelés volumene 3,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól,

ugyanis megnéztük a kiemelt feldolgozóipari ágazatok rendelésállományát, és az még baljósabb képet festett az előttünk álló évről. Pedig nemsokára berobban a 100 Új Gyár program is hazánkban

Hol vannak a gyáraink?

Az már a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből is kiderült, hogy

2025 januárjában a feldolgozóipari alágak többségében csökkent a termelés volumene.

A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártásban, a villamos berendezés gyártásában, továbbá az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában visszaesés mutatkozott, míg a számítógép, elektronikai és optikai termék gyártása bővült. Így bár éves szinten 3,9 százalékos csökkenést volt kénytelen ismét elszenvedni az ipar, de legalább a szezonális és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőtt.

A Trump-tornádó előtti békés pillanatok

Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint a számok azt mutatják, hogy továbbra sem találja a felfelé vezető utat a szektor, és a havi szintű 0,8 százalékos bővülést egy rendkívül gyenge decemberhez kell viszonyítani. Pont ezért a csökkenő trendet a januári adat nem tudta megtörni – tette hozzá elemzésében a szakértő. 

A hosszú távú, fix bázisú indexek szerint majdnem egy éve a negatív tartományban van az ipari termelés. Idén januárban a 2021-es havi átlagnál több mint 5 százalékkal volt alacsonyabb a termelés volumene

– értékelte a helyzetet a K&H Bank Zrt. vezető elemzője, hangsúlyozva: a jármű- és akkumulátorgyártás továbbra is visszaesést mutat, azaz nem történt változás ezen a téren – igaz, a pontos képhez meg kell várni a részletes adatokat.

Az ágazat idei évben várható teljesítményéről Németh Dávid elmondta, egyelőre sem a bizalmi indexek, sem pedig

a december végi rendelésállományok nem jeleznek előre jelentősebb felpattanást.

„Ugyanakkor az Európában körvonalazódó gazdasági stimulusok, továbbá az élénkülő belső kereslet hozzájárulhat a fordulathoz és a fejlődéshez” – tette hozzá. Kockázatként szerinte azonban számolni kell azzal, hogy az Egyesült Államok az év második felében büntetővámokat vet ki az európai ipari termékekre, ez pedig Magyarország iparát is visszafoghatja. Összességében stagnálásközeli eredményt vagy nagyon enyhe növekedést várnak az ipartól a K&H Bank Zrt.-nél 2025-ben.

Németország elvesztése

Hogy mi áll a háttérben, arra a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is keresi a választ, a Nagy Márton vezette tárca szerint továbbra is külső tényezők húzzák vissza a hazai ipar teljesítményét, így az Európai Unió versenyképességi problémái, valamint Németország gazdasági válsága korlátozza az exportvezérelt magyar gazdaságot, ezzel pedig az ipar teljesítményét is.

Az NGM álláspontját erősíti egy friss nemzetközi elemzés, amely szerint tavaly mintegy 19 ezer munkahely szűnt meg a német autóiparban:

2024 végén még valamivel több mint 761 ezer alkalmazottat foglalkoztatott az ágazat, egy évvel korábban pedig még mintegy 780 ezret. 

Ennyire rossz csak a világjárvány alatt volt

A németországi gazdasági helyzet egészen döbbenetesen megmutatkozik a feldolgozóipar export rendelésein. Tavaly decemberben a járműgyártás export rendelése az előző év azonos időszakához képest mindössze 75,5 százalékon teljesített, míg a kiemelt ágazatok (a gyógyszergyártástól kezdve a villamos berendezéseken keresztül a fémfeldolgozásig) 84,3 százalékon állt. 

A járműgyártás exportképessége legutóbb a koronavírus-világjárvány, 2021 augusztusában (52,4 százalék) és szeptemberében (75,6 százalék) állt. 

Összeszerelőüzem-effektus

És hogy ez miért ilyen fontos? A KSH szerint a járműgyártás a hazai feldolgozóipar legnagyobb súlyú alága. Az értéklánchossz vizsgálata során megállapították, 2023-ban a feldolgozóipar termelési értékének 26, bruttó hozzáadott értékének 17, alkalmazásban állóinak 15 százalékát ez a terület adta. Emellett széles körű beszállítói kapcsolatai révén hatással van más feldolgozóipari tevékenységekre is, így teljesítménye számottevően befolyásolja az egész ipari termelés alakulását.

2023-ban a járműgyártás kibocsátása 14 028 milliárd forintot tett ki, bruttó hozzáadott értéke ennél jóval alacsonyabb, 2188 milliárd forint volt. A feldolgozóipar alágai közül itt a legkisebb (tartósan 20 százalék alatti) a hozzáadott érték aránya a kibocsátásból, ami abból adódik, hogy a járműipari termelés nagymértékben támaszkodik importból származó vagy más ágazatokban előállított termékekre, alkatrészekre.

Ugyanakkor, ahogy azt már jeleztük, és ahogy arra a szakértő is kitért, a kiemelt feldolgozóipari rendelésállományok volumene is mínuszban van.

Egészen döbbenetes, de legutóbb 2023 júniusában volt olyan hónap, amikor a járműgyártás rendelésállománya meghaladta az előző év azonos időszakának eredményét, míg a kiemelt ágazatok esetében 2023 augusztusáig kell visszatekerni az időkerekét egy pozitív eredményű hónapig. 

A legfrissebb elérhető decemberi adatok szerint a járműgyártás rendelésállománya a szintén tragikus 2023-hoz képest 82,3 százalékon, míg a kiemelt ágazatok összesen 85,7 százalékon állnak. 

Reményre adhat okot, hogy bővült az Egyesült Államokba irányuló export, és az amerikai import is, viszont az is nyilvánvaló, hogy óriási mennyiségben érkezik Magyarországra kínai termék is, ami a közelgő Trump-tornádó miatt önmagában is komoly potenciális problémát jelent.