Az Erste működési bevételei 2025 első negyedévében – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – 2 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, mindez összegben 90,5 milliárd forint volt. Ezen belül a nettó kamatbevételek stagnáltak, a díj- és jutalékbevételek 24 százalékkal nőttek, a kereskedési és konverziós bevételek csaknem a felére estek vissza, és csökkentette a működési bevételt a támogatott hitelek átértékelődése is – mondta Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója a bank első negyedévi eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.
A működéssel kapcsolatos kiadások 11 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, ennek oka az inflációkövető béremelések mellett a munkatársszám emelkedése volt. Az Erste működési eredménye 57 milliárd forint lett, szemben a 2024 első negyedévében elért 62 milliárd forinttal. A költség/bevétel arány március végén 36 százalék volt, szemben a tavaly márciusi 32 százalékkal. Az adózás utáni nyereség így 20 milliárd forint lett, míg 2024 első negyedévét 28 milliárd forint profittal zárta a bank.
Az ügyfélhitelek és kötvények állománya az idei első negyedév végén 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az új finanszírozás volumene 6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A nem teljesítő hitelek aránya március végére 1,9 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 2,5 százalékról. A lakossági hitelek esetében a nem teljesítő hitelek aránya 2,4 százalékra javult a 2024 első negyedévi 3,1 százalékról, míg a vállalati hitelek esetében 1,2 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 2 százalékról. A javuló hitelportfóliónak köszönhetően a bank a negyedév során 1,6 milliárd forintnyi céltartalékot tudott felszabadítani.
Növekvő hitelezés, de a robbanásra még várni kell
A teljes lakossági hitelállomány 11 százalékkal nőtt egy év alatt, az újonnan kihelyezett állomány 40 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az új lakáshitelek folyósítása 56 százalékkal haladta meg a 2024 első negyedévi teljesítményt. A személyi kölcsönöknél 31 százalékkal emelkedett az új folyósítás összege, míg a kisvállalkozók körében a kihelyezés 20 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – március végén 6742 milliárd forint volt, ami 15 százalékos növekedést jelent egy év alatt.
- A megtakarításokon belül igen magas (71 százalék) volt a befektetések aránya, tehát a vagyon jó része nem csak áll a bankszámlán.
- Az Ersténél a befektetett és kezelt vagyon 2025 március végére 16 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és elérte az 5541 milliárd forintot.
- A privátbanki üzletág a negyedév végén már 1333 milliárd forintos vagyont kezelt.
- A bank által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladta a 3169 milliárd forintot.
Több lakáskölcsön
Újabb erős ugrás látható a lakáshitelezésben, a személyi kölcsönöknél pedig a vártnál nagyobb növekedést ment végbe, előbbinél 56 százalékos volt a növekedés a 2024 első negyedévi adatokhoz képest, míg utóbbinál 31 százalékos emelkedés ment végbe az új folyósításoknál.
Mi a helyzet a célzott kört érintő támogatott hiteltermékekkel? A babaváróhitelből a tavalyi első negyedévben még 10 milliárd forintot vett fel a lakosság, most ez a szám 22 százalékkal 8 milliárd forintra csökkent, eközben a munkáshitelből 8 milliérd forintot folyósított az idei év első három hónapjában az Erste. Ez a tendencia nem meglepő, hiszen az új konstrukciók mindig nagyon népszerűek, és az első pár hónapban jelentős folyósítás történik belőlük, majd a lelkesedés alábbhagy idővel.
A mikorvállalkozási hiteleknél szintén csökkenés látható az Erste adataiban, 5 milliárdról 4 milliárd forintra csökkent az új folyósítások értéke egy év alatt 2025 első negyedévében.
Mindent digitálisan
Négyből három ügyfelél már digitálisan aktív az Ersténél. 2024-ről 2025 első negyedévére 6 százalékkal emelkedett az elektronikus platformokat használó ügyfelek száma. Ugyanez 2022-höz viszonyítva 15 százalékos emelkedést jelent.
A csak mobilapplikációt (George App) használó ügyfelek teszik ki a legnagyobb részt (73 százalék), őket követi sorban a mindkét platformot használók aránya 16 százalékkal, míg a csak webes felületet használó ügyfelek aránya 11 százalék.
A digitális értékesítések számra is jelentősen megugrott a pénzintézet kampányának köszönhetően: az értékpapírszámla-nyitások 50 százaléka, míg a rendszeres megtakarítások 82 százalékát online felületeken keresztül bonyolították az ügyfelek.
Ha már befektetések – a lakossági ügyfélvagyon 15 százalékkal emelkedett a 2024 decemberi adatokhoz képest, itt 71 százalékos részarányt tesz ki a záróállományban az értékpapír-, míg 29 százalékot a betétállomány. Az értékpapírszámla-penetráció 4 százalékponttal nőtt egy negyedév alatt. A tartós befektetési számla (tbsz) és nyugdíjelőtakaréssági számlák (nyesz) esetén az Erste piaci részesedését 35 százalékra emelte.
Ennek kapcsán Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: ha a díjakat összevetjük a bankok és neobrókerek között, valóban vannak különbségek, és itt nem a bankok nyernének. Ugyanakkor, ha a teljes szolgáltatáscsomagot és a konstrukciók átgondoltságát figyeljük, akkor egyértelmű, hogy a bankokat választja egy tudatos ügyfél.
Vigyázzunk a csalókkal
A csalási próbálkozások száma megközelítette a 8 ezret a pénzintézetnél, ebben nagyobb részarányt tettek ki a kártyás csalások (5905 darab), míg az átutalásos átverések darabszáma csökkent, 2074 próbálkozás volt az első negyedévben. Ez a korábbiaktól eltérő tendenciát mutat, hiszen a korábbi években az átutalásos csalások ennél nagyobb részt tettek ki.
Eközben az összegeknél jelentős csökkenés látszik, ennek oka feltételezhetően az, hogy a limiteket folyamatosan csökkentik a bankok – és maguk az ügyfelek is. Így a bűnözők arra kényszerülnek, hogy kisebb összegekkel és többször próbálkozzanak. Összegben az Ersténél 2306 millió forintot próbáltak meg kicsalni a bűnözők, míg 209 milliót a kártyaadatok felhasználásával.
A csalási kísérletek közel 90 százalékát sikeresen kivédi a pénzintézet, ez az arány a piacon kiemeltnek tekinthető, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Erstét jógyakorlatainak összegyűjtésére is kérte. Kiemelték: a leggyengébb láncszem a védekezés során továbbra is az ügyfél.
Milyen a hitelportfólió?
A nem teljesítő hitelek aránya a teljes portfólióban 1,9 százalékos volt március végén, ami a piacon kiemelten jónak tekinthető, ez 0,6 százalékpontos csökkenést jelent egy negyedév alatt.
A lakossági szegmensben természetesen némileg magasabb ez az arány (2,4 százalék), a vállalatoknál pedig alacsonyabb (1,2 százalék), ugyanakkor mindkét szegmensben csökkenés volt tapasztalható az elmaradásokban az év első három hónapjában.
A meglévő hitelállomány-keretek 50 százaléka van kihasználva, így ha elindul egy trendforduló, lesz lehetőség a bővülésre. Van egy jelentős le nem hívott hitelállomány, ennek oka az, hogy inkább kivárnak az ügyfelek.
Így alakul a vállalati szegmens
A vállalati területen a kötvény- és hitelállomány együttesen 6 százalékkal csökkent egy év alatt, március végén 1055 milliárd forint volt. Az új vállalati kötvények és hitelek volumene 44 százalékkal maradt el a 2024 első negyedévi szinttől, az összehasonlítást azonban egy jelentős, egyedi ügylet torzítja: az Erste Bank Hungary tavaly márciusban – az Erste Group Bank AG-vel közösen – mintegy 35 milliárd forintos (90 millió euró) hitelszerződést írt alá a CP Csoporttal négy logisztikai- és ipari parkjának finanszírozására Magyarországon.
Míg a kereskedelmi célú ingatlanoknál az említett hatás miatt visszaesett az új kihelyezés, addig a kkv-szektornál az új folyósítás 90 százalékkal nőtt, a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében pedig 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot

Merre tovább, munkaerőpiac? Új kutatás rántja le a leplet a hazai trendekről és kihívásokról
Elon Musk mindenkit átvert, perre mennek

Még nehezebb lehet özvegyi nyugdíjhoz jutni, sokakra komoly szigor vár

Jelentős változás jön a fizetéseknél: semmi nem maradhat titokban

A műholdképek már a neten, elmarad a kormányinfó – Orbán Viktor ma lép az ügyben
