Csökkent az átutalások elleni bűncselekmények száma és az okozott károk összege 2024 utolsó negyedévében az Erste adatai alapján – közölték a bank szakértői sajtótájékoztatójukon. Tapasztalataik szerint a javulás elsősorban annak köszönhető, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlásának megfelelően tavaly új utalási korlátokat állítottak be. Az ügyfelek pénzét ezzel nagyrészt akkor is meg lehet védeni, ha a bűnözők hozzáfértek a bankszámlájukhoz.
Átutalásos csalással egyre nehezebb komoly összegeket megszerezni, ezért a bűnözők egyre inkább a bankkártyás visszaélésekre összpontosítanak.
A kártyaadatokat rendszerint az adathalász üzenetekből megnyitható hamis honlapokon adják meg az áldozatok. Mobiltelefonokra szoktak bírság befizetésére, előfizetési vagy más díjak kiegyenlítésére felszólító üzeneteket küldeni, és az sem ritka, hogy az ügyfél gépe fölött alkalmazásokkal veszik át az irányítást. Ha valaki nem megbízható forrásból származó programot telepít, kiteheti magát ilyen veszélynek.
Magyarországon negyedévente 200-250 átutalásos csalás és több ezer bankkártyás csalás fordul elő.
A bűnözők módszerei egyre kifinomultabbak, az Erste ezért napi rendszerességgel fejleszti a monitoringrendszerét, a megakadályozás aránya eléri a 90 százalékot. Az átutalási limit az Erste becslése szerint több mint százmillió forint ellopását akadályozta meg – közölték a banki szakértők.
Kiadta a parancsot az MNB: cél a teljes megsemmisítés
Miközben a banki és a szolgáltatói rendszerek egyre biztonságosabbak, a kiberbűnözők egyre kifinomultabb eszközökkel támadják a hétköznapi felhasználókat. Különösen akkor, amikor felfokozott érzelmi állapotban vannak. A jegybank most újabb „katonákat” állított maga mellé az online csalók elleni küzdelemben. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van