Az Országgyűlés kedden tartja az utolsó tavaszi ülésnapját. A képviselők egyebek mellett szavaznak a jövő évi büdzséről, a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről és az egyes állami vagy önkormányzati bérlakások megvásárolhatóságáról szóló kormánypárti előterjesztésről is.
A legújabb fideszes módosító javaslat szerint a forgalmi érték akár 30 százalékáért is meg lehetne venni az önkormányzati bérlakásokat, ráadásul a Várnegyedben az állami, illetve önkormányzati cég által tulajdonolt ingatlanokra is kiterjesztenék a kötelező ingatlaneladást.
Kapcsolódó
A hétfőn többezres tüntetést szervező civilszervezetek szerint a pedofilellenes törvénycsomaghoz olyan kormánypárti módosító javaslatok érkeztek, amelyek több korábbi kormányzati megnyilatkozáshoz hasonlóan a jelek szerint összemossa a pedofíliát a homoszexualitással. Egyebek mellett a 18 éven aluliak számára olyan tartalom is tiltólistára kerülne, amely "a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg". (Így például a filmek is.) Tilos lenne az ilyen reklámokat elérhetővé tenni 18 év alattiaknak. Ellehetetlenülhetnek az iskolai felvilágosító foglalkozások is.
Annak ellenére döntés várható a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozásáról és ingyenes vagyonjuttatásáról, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szintén többezres tüntetés után bejelentette, hogy ha társadalmi vitára alkalmas állapotba kerül a projekt - mert a kormány szerint még csak tervezik azt -, népszavazást lehet tartani a kínai egyetem budapesti campusáról és 500 milliárdos finanszírozásáról, másfél év múlva.
Kedden szavaznak a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés május 26-i ülésnapján már elfogadott "Az ingatlan-nyilvántartásról" szóló törvényről, valamint egyes törvényeknek a turizmus-vendéglátás ágazatot érintő stratégiai célú módosításáról. Az utóbbi javaslat létrehozza a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központot, amelybe már nem csak a szálláshely-szolgáltatóknak, hanem a vendéglátóknak és a turisztikai attrakciók üzemeltetőinek is adatot kell szolgáltatniuk, a szálláshely-szolgáltatókat pedig központilag minősítik, e nélkül még a falusi szobakiadó sem működhet a jövőben.
Az Országgyűlés titkos szavazással dönthet az Alkotmánybíróság új tagjának megválasztásáról, végül pedig mintegy 10 millió forinttal csökkentheti a Jobbik elnökének tiszteletdíját, amiért Jakab Péter egy napirend előtti felszólalásában megsértette a házszabályi rendelkezéseket - írta az MTI.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)