A Porsche Hungáriát vezető Eppel János, a veszprémi illetőségű Gyalog Zsolt és a balatonalmádi Fonyó Gábor üzlettársaikkal, valamint családtagjaikkal együtt hatalmas kölcsönökből, becslések szerint 1500-2000 hektár közötti nagyságrendben vásároltak meg földterületeket az állami árveréseken 2015 és 2016 fordulóján - írja a 24.hu. Néhány hét múlva megszerezték az addig Leisztinger Tamás agrárbirodalmához tartozó Agárdi Farm Kft.-t is.
Utóbbi cég a Velencei-tó déli oldalán, Zichyújfalu környékén gazdálkodott, de 2018 decemberében lejártak a haszonbérleti szerződései, így az Eppel-Gyalog-Fonyó trió a cég által használt földekből is jelentős mennyiséget vásárolhatott. Később az Agárdi Farm az Orbán családdal is üzletelő Flier János kezébe vándorolt át, ám trió - jelentős veszteséget okozva a cégnek - nem újította meg a bérleti szerződéseket, hanem lényegében kirántotta a birtokában lévő földeket az Agárdi Farm alól.
A cégnek június végén el kellett hagynia a Zichyújfalu melletti területeket, ekkor történt, hogy valakik működésképtelenné tették a vitát kiváltó földek öntözőrendszerét, megrongálták a központi szivattyúházat, majd később használhatatlanná tették a víztisztító medencét is. A rongálásokat a rendőrség vizsgálja.
Gyalog és Eppel a 24.hu információja szerint a balatonfüredi Fábián Péternél keresett támogatást a vitában. A rendőri múlttal rendelkező Fábiánhoz komoly cégbirodalom köthető. Közvetlenül a Top Cop Security-cégcsoport, de egy az ágazatot jól ismerő informátor szerint további biztonsági és ingatlancégekben is van befolyása. Fábiánt régóta szoros üzleti kapcsolat köti a Porsche Hungariát, irányító Eppelhez, emellett őt tartják a helyi KDNP-szervezet erős emberének.
A hírportál úgy tudja, hogy a Top Cop Security biztonsági emberei kaptak megbízást arra, hogy - a rendőrségen elindított eljárással párhuzamosan - vegyék át az irányítást a zichyújfalui ingatlanok felett, tessékeljék ki Flier Jánosék munkásait a területről.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem