Nyilvánvalóan nem tudja magát teljesen függetleníteni Magyarország az euróválságtól, miután az ország gazdasága exportorientált. Nem tudjuk ezt megtenni - fejtette ki a videóinterjúban Fellegi Tamás. Meglátása szerint Magyarország szorosan kapcsolódik az euróövezet országaihoz, ami meghatározza az ország jövőjét is. Nevetséges és öngyilkos tett lenne függetlenedni - tette hozzá.
Az ország érdeke is ezért, hogy részt vegyünk a válság megoldásának folyamatában. Nincs semmilyen tervünk arra vonatkozóan, hogy az országot elszigeteljük más európai gazdaságoktól. Pont az ellenkezője a célunk, az integráció növelése az ország érdeke - fogalmazott a tárcavezető.
Arra a kérdésre, hogy Magyarország bevezeti-e az eurót, Fellegi úgy reagált, hogy "nézzük meg, mit hoz a jövő az euró és az euróövezet számára, valamint nézzük meg, hogyan kezelik a jelenlegi válságot az országok". Ez után kell visszatérnünk a kérdésre - fűzte hozzá.
A mutatóink nem annyira rosszak, mint azt egyesek gondolnák. A költségvetés, valamint a gazdaság mutatói nem indokolják hitelminősítők esetleges negatív jelentéseit a gazdaságunkról. Azt mondhatom, hogy folytatnunk kell a strukturális reformokat a gazdaság és a társadalom területén - mutatott rá. Ezek alapján Magyarország jó úton halad - emelte ki a tárcavezető, aki szerint ezt kellene megfontolniuk a hitelminősítőknek is. Csak úgy tudjuk javítani a költségvetés helyzetét, ha végigvisszük a teljes reformot - jegyezte meg.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni