A közlemény szerint a bűnügy vádlottja két miskolci férfi. Apa és fia 2017 januárja és 2018 áprilisa között tévesztett meg embereket. Jellegzetes formaruhában, nyakukban arcképes igazolvánnyal kopogtattak a lakások ajtaján, azt állították, hogy a gázkészülékeket kell ellenőrizniük. Miután a sértettek beengedték őket, felületesen szemrevételezték a berendezéseket, majd felsorolták a lakóknak azokat az alkatrészeket, amelyeket egy törvényi előírás szerint haladéktalanul le kell cserélni.
A vádirat szerint azt mondták, hogy ezt a munkát csak az ő cégük végezheti el, és szerződést is aláírattak a sértettekkel, majd az előleget azonnal készpénzben elkérték.
A két férfi Pest, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településeken, valamint fővárosi kerületekben 151 embertől csalt ki 10 ezer forinttól 74 ezer forintig terjedő összeget előlegként vagy munkadíjként. A két férfinak gázszerelői szakképzettsége sem volt - olvasható a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Egynapos turisták lephetik el a Balatont

Amerikai tragédia: elfordulnak az utazók a világ legkedveltebb célpontjától

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban
