A portál ez a két említés épp az utóbbi két hónapban esett meg, amikor előbb 68 milliárd, aztán 11 milliárd forint állampapírt vásároltak.
Ez több, mint a fele a szeptemberben és októberben a "mezei" állampolgároknak összesen eladott 131 milliárd forintnyi magyar állampapírnak. Sőt, ez a gyorsan fúvódó lakossági államkötvénytulajdon teljes idei növekedésének is több mint a tizede.
Az ÁKK a 444.hu kérdésekre adott válaszában elmondta: nyáron átalakították az állampapírok forgalmazását. Korábban kamatozó kincstárjegyet (kkj) bárki vehetett, prémium magyar államkötvényeket (pmák) pedig megkötés nélkül bármilyen magánszemély. Azóta egységesítették a rendszert, ami után a bónusz magyar államkötvényt, kkj-t és pmákot ugyanúgy csak magyar és külföldi magánszemélyek és non-profit szervezetek vehetnek. És csak azóta követik a számokat, tehát csak szeptember óta lehet ismerni a nonprofit szervezetek vásárlásait. (Az ÁKK szerint meg akarták ezzel előzni, hogy nagybefektetők vegyenek kkj-t olyan időszakokban, amikor annak előnyösebbek voltak a hozamai a befektetőknek szánt államkötvényeknél.)
Az online lap úgy véli, hogy valószínűleg a jegybank idén létrehozott alapítványai veszik az az államkötvényeket. A Pallasz Athéné alapítványok összesen már 220 milliárd forint alaptőkét kaptak, hogy olyan értékpapírokat vásároljanak belőle, amilyeneket csak akarnak - majd az éves hozamból gazdálkodjanak.
Május óta nincs felügyelőbizottsága az MNB-nek. Új testületet a kormánypárti frakciónak kellene kijelölnie.
Legolvasottabb
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd