A konszenzus 3,53 százalékos egy év alatti bővülést jelez (a Reuters 3,44 százalékról számolt be). A harmadik negyedévben 3,8, 2005 hasonló időszakában pedig 4,3 százalékos volt a gazdasági növekedés. A múlt év egészére 3,98 százalékos növekedést várnak a szakértők, a Reuters utolsó erre vonatkozó közlése 3,93 százalék volt. Az elemzők a fogyasztás további lassulására számítanak. A beruházások egy év alatt stagnálnak ugyan, de az előző három hónappal összevetve némi élénkülés várható. A növekedés motorja ezúttal is a nettó export lesz. Egy elemző például úgy véli, hogy az ipar kiugróan jól teljesített a tavalyi utolsó negyedévben, így nem is kell jelentős lassulásra számítani. Szinte mindegyik szolgáltatási ágazat visszafogta viszont kibocsátását, így a pénzügyi szolgáltatásoknak a kamatadó bevezetése előtti egyszeri megugrása sem ismétlődik meg. (NG 1., 2. old.)