Magyarországon az idősödő munkavállalók foglalkoztatási rátája 49,8 százalék, közelít az 55,3 százalékos európai uniós átlaghoz.
Az EU-OSHA kampánya a jó gyakorlatok bemutatásával, valamint a cégek által bevezetett innovatív munkavédelmi gyakorlatok elismerését szolgáló Európai Helyes Gyakorlat díj bevezetésével, a kormány pedig a munkahelyvédelmi akcióval ösztönzi és segíti az 55 év feletti munkavállalók foglalkoztatásának bővülését. (Lenyomják a béreket a nyugdíjasok.)
A helyettes államtitkár szerint be kell mutatni a munkaadóknak az 55 év feletti dolgozók érdemeit, hogy miért éri meg őket foglalkoztatni, hiszen a munkáltatók sok esetben azt gondolják, hogy egy idősödő munkavállaló sokkal több kockázatot jelent, például mert többször lesz beteg, vagy ha munkahelyi baleset éri, sérülései jellemzően súlyosabbak, illetve lassabban gyógyulnak, mint egy fiatalabb dolgozó.
Az idősödő munkavállalók foglalkoztatása iránti igényt ugyanakkor növelik a demográfiai változások, mivel a születések száma az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent: míg 1990-ben Magyarországon az élve születések száma 120 ezer és 125 ezer között volt, 2017-ben ez a szám csupán 90-95 ezer körül van.
70 ezerre tehető azok száma, akik nyugdíj mellett vállalnak munkát, foglalkoztatási rátájuk 2,4 százalék, míg az uniós átlag 5,6 százalék - mondta Simon az MTI szerint.
Kiemelte: a magyar nemzetgazdaságnak a nyugdíjasok nagyobb arányú foglalkoztatására van szüksége, épp ezért a kormány az egyik munkaerőpiaci tartalékként tekint erre a munkavállalói rétegre.
A Nemzetgazdasági Minisztérium munkavédelmi főosztályának adatai szerint az idősödő munkavállalók foglalkoztatásánál a legnagyobb munkavédelmi kockázatot a feldolgozóipar, a szállítás, raktározás, az egészségügy és a szociális ellátás jelenti - olvasható az EU-OSHA helyszínen kiadott közleményében.
Az EU-OSHA demográfiai előrejelzése szerint 2030-ra már minden harmadik aktív európai munkavállaló az 55-64 éves korosztályból kerül majd ki.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)