A KDNP frakcióvezetője a Népszavának adott interjújában egyebek mellett az ápolási díj méltányos és szükségszerű emeléséről, valamint a hajléktalanság kapcsán egy megfelelő bérlakásprogramról is beszélt.
Az ápolási díj kapcsán tett kijelentése annak fényében különösen meglepő, hogy a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület kezdeményezését, mely szerint az ápolási díj egy hozzátartozó ápolása esetén egyezzen meg a minimálbér összegével, több családtag ápolásakor pedig a minimálbér kétszereséhez kössék, míg az ápolási jogviszony megszűnése esetén ugyanazon juttatások, szolgáltatások és ellátások illessék meg az érintetteket, mint az egyéb álláskeresőket, a párt nem támogatta.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrületes felajánlást tett Djokovic
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Új tulajdonoshoz kerül az Mfor, a Privátbankár és a Piac & Profit kiadója
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt