Pillanatokkal landolás után csapott villám az American Eagle egy utasokkal teli repülőgépébe. Az Embraer E175-ös repülőgép a vihar elvonulására várt Arkansasban, amikor pedig éppen a kapuhoz gurult volna hatalmas villámcsapás érte a farokrészét - számolt be a Dailymail.
A repülőgép rendben volt, normálisan gurult a kapuhoz, miután a vihar miatt hosszabb ideig várakozott a kifutón.
– mondta Jason William Hamm, aki videofelvételt készített az esetről. A villámcsapás után a gép a kapuhoz gurult, ahol az utasok épségben kiszálltak mielőtt a technikusok a helyszínre érkeztek, hogy felmérjék a keletkezett károkat.
Nem az Embraer E175-ös az első, amelyet villámcsapás ért: egy sokkoló videón látható, amint egy 140 utast szállító repülőgépbe csapott bele a villám, miközben az leszálláshoz készült.
A Boeing 737 MAX típusú repülőgép körülbelül 9 ezer méter magasságban repült, és éppen landolni készült a panamavárosi Tocumen nemzetközi repülőtérre. A pilótafülkéből rögzített drámai felvételeken látható, amint egy erős villám csapott a repülőgép orrába, miközben a pilóták a szinte teljes sötétségben navigálták a gépet.
Márciusban a Lufthansa Airlines Austinból Frankfurtba tartó járata is kényszerleszállást hajtott végre Washington DC-ben egy villámcsapás után. A gép 300 méter mélyre zuhant, ráadásul a biztonsági öv jelzése ki volt kapcsolva.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Saját aranyukra fáj a németek foga
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj