Spanyolország betiltja a 16 év alatti kiskorúak hozzáférését a közösségi médiához, és a közösségi platformoknak életkor-ellenőrző rendszereket kell bevezetniük – jelentette be Pedro Sanchez miniszterelnök kedden, miközben számos intézkedést jelentett be a biztonságos digitális környezet garantálása érdekében – írta a Reuters.
Sanchez baloldali koalíciós kormánya többször is panaszkodott a közösségi médiában terjedő gyűlöletbeszéd, pornográf tartalmak és dezinformáció miatt, mondván, hogy azok negatív hatással vannak a fiatalokra.
Sanchez a dubaji csúcstalálkozón felszólította a többi európai országot is tegyék meg ezeket a lépéseket.
„Meg fogjuk védeni őket a digitális vadnyugattól”
– fogalmazott.
Sanchez azt mondta, hogy kormánya a jövő héten új törvényjavaslatot is benyújt, amely felelősségre vonná a közösségi média vezetőit az illegális és gyűlöletbeszéd tartalmakért, valamint büntetendővé tenné az algoritmikus manipulációt és az illegális tartalmak felerősítését. Hozzátette, hogy az ügyészek megvizsgálják majd az Elon Musk Grok, TikTok és Instagram által elkövetett esetleges jogsértések kivizsgálásának módjait.
Más országok is hasonlóan határoztak korábban – hívja fel a figyelmet cikkében az Index. Október végétől Görögország elsőként tiltotta be a közösségi média hozzáférését a 16 év alattiak számára. Júniusban pedig Emmanuel Macron jelentette be, hogy törekedni fognak arra, hogy az Európai Unió jogszabályban tiltsa be a 15 év alattiak közösségimédia-használatát Franciaországban, miután egy 14 éves fiú késsel halálosan megsebzett egy oktatási asszisztenst. Ausztrália pedig decemberben tiltotta be a közösségi médiát a 16 év alattiak számára.
Cumi helyett mobil? Már az óvodásainkat is beszippantja a digitális őrület
A 4-6 éves gyerekek 7 százaléka már rendszeres mobilhasználó, a 11-12 évesek háromnegyede pedig TikTok-függő – derül ki az NMHH friss kutatásából. Az is elgondolkodtató, hogy mindeközben egyre kevésbé érdekli a szülőket, mennyit lóg a közösségi oldalakon a gyermekük.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező